Az ismét stoplist húzó Oláh Tibor vezérletével nyert Egyházasdengelegen Takács Gergely brigádja.
Múlt vasárnap Egyházasdengelegen volt jelenése az Ipolyszögnek a vármegyei harmadik vonal Nyugati-csoportjának tizenkilencedik fordulójában. Korai tapogatózás után, a vendégek támadtak többet, majd az első félidő derekán be is köszöntek. A szünet előtt tovább nőtt a különbség. A találkozó kétharmadánál feltámadtak a házigazdák, előbb szépítettek, majd egalizáltak. Hamarosan megint a látogatók rezgették meg a hálót, akik a hajrában még kétszer mattolták ellenfelüket, így öt kettőre nyertek. Megemlítendő egy parádés visszatérés, a nagypályás tétmeccsen két és fél év elteltével ismét szerelést húzó Oláh Tibor négy alkalommal tudott eredményes lenni.
Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 19. forduló:
Egyházasdengeleg FE-Ipolyszögi SE 2-5 (0-2)
Vezette: Urbán V. P. (Mravik B., Szász K.)
Egyházasdengeleg FE: Mlinárcsek Z. – Horváth Z., Báthy, Bakonyi, Pete – Jakus, Bacskai (Jessin, 83.), Szarvas, Jambrich (Hajdú N., 46.) – Fűrész (Mlinárcsek M., 60.), Szűcs (Pusztai, 83.). Edző: id. Berkes Balázs.
Ipolyszögi SE: Selymes (Balla, 51.) – Dóka, Keresztes, Tóth G., Maglódi (Vachó, 73.) – Bognár, Petrovszki, Gulyás, Ábrahám – Oláh T., Takács. Játékos-edző: Takács Gergely.
Gól: Liptai (61.), Bacskai (67.), ill. Oláh T. (26., 43., 80., 82.), Ábrahám (75.)
Jók: senki, ill. Tóth G., Oláh T., Gulyás
id. Berkes Balázs: – Ott folytattuk, ahol abbahagytuk az előző hetekben. Küzdünk, hajtunk a mérkőzéseken, de nem tudjuk feltenni az i-re a pontot. Most kétgólos hátrányból kellett felállnunk, ami sikerült is. Ezután sajnos a végjáték megint nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, így újra vesztesen kellett elhagynunk a pályát.
Takács Gergely: – Először Selymes Ricsinek mondanék köszönetet a csapat nevében, hogy műtétből lábadozva is vállalta a játékot! A mérkőzést támadólag kezdtük, és annak rendje és módja szerint kétgólos előnyre tettünk szert a szünetig. A fordulás után kicsit belealudtunk a meccsbe és a hazaiak egyenlítettek, majd a hajrához érve ismét megszereztük a vezetést egy szép akció végén. Ezután további gólokkal eldöntöttük a három pont sorsát. Kiemelném még az újonnan igazolt, ifjú, de annál tehetségesebb csatárunkat, aki bemutatkozó meccsén mesternégyest ért el! A hazaiaknak ezúton is köszönjük a vendéglátást és további sok sikert nekik!
A bajnokság aktuális állása: