A masszív középcsapatnak számító Majosnál lesz jelenése a Nógrád vármegyei gárdának.
Szerdán újabb játéknapra kerül sor a harmadosztályban. A Közép-csoport harmincnegyedik fordulójában a tizenharmadik helyen álló, hazai pályán öt meccs óta veretlen Majoshoz látogat a Bánk-Dalnoki Akadémia. Szokásukhoz hűen, a tizenhét órás kezdéssel esedékes bajnoki előtt is megszólaltattuk a csapatokat vezető szakembereket. A házigazdák mestere, Kardos Ernő mellett a vendégeket irányító Czuk Henrik is megosztotta velünk előzetes meglátásait. Lássuk a beharangozó gondolatokat!
NB III Közép-csoport, 34. forduló, 2023. április 26. (szerda), 17.00:
Majosi SE-Bánk-Dalnoki Akadémia
Majos, Sporttelep. Vezeti: Nyekita Benjamin (Juhász László, Bán Kristóf Patrik)
Kardos Ernő, a Majosi SE vezetőedzője: – Sokan nem tudják, hogy azért nekünk rengeteg kisebb problémánk volt. Szerencsétlen sérülések nehezítették a munkát. Sípcsont-, talpcsonttörés, illetve oldalszalag-szakadás is történt nálunk a szezonban. Olyan játékosok dőltek ki, akik ebben az osztályban meghatározók voltak, tudtak volna lenni, vagy amíg nem estek ki, azok is voltak. Ezt nem minden esetben tudtuk kompenzálni. Én főleg ennek tulajdonítom be azt a hullámvölgyet, ami volt a bajnokság közepe felé. Aztán kiegyenesedtünk. Legutolsó szériánk, főleg hazai pályán, szerintem csodálatos. Hat otthoni meccsből négyet megnyertünk, elértünk egy döntetlent az MTK II-val, és egyetlen egy vereségünk van a Monor ellen. Az utolsó négyet megnyertük, rúgtunk nyolc gólt és kaptunk egyet. Szerintem ez önmagáért beszél. A játékosok tele vannak önbizalommal, hiszen bár matematikailag még nem, azt mondom, kilencven százalék, hogy bennmaradtunk az NB III-ban. Összességében pozitívnak ítélem meg az elmúlt időszakot. Ismerve a csapatomat, szerdán igazából az lesz a kérdés, hogy fejben mennyire tudnak olyan szinten egyéni motivációt találni, mint például az ESMTK ellen, ahol egy dobogós ellenfelet megvertünk nagyon jó játékkal, kiváltképp a második félidőben. Ha ez megvalósul, akkor úgy gondolom, otthon tartjuk a három pontot, de azért én a héten végig azt beszéltem a srácoknak, nagyon kellő tisztelettel kell lennünk a Bánk felé. Két dolog miatt. Az egyik, ősszel megvertek minket egy nullra. Egy ikszes mérkőzésen találtak egy gólt. A másik dolog, hogy azért tudtak lőni három gólt az MTK II-nek a vendégek, Dunaújvárosban pedig négyet. Ez nem véletlen. Előrefelé van bennük potenciál, de nyilván bennük van a sebezhetőség, hiszen nem véletlenül utolsók. Az összképet tekintve, mi tisztelni fogjuk őket. Megpróbáljuk játszani a saját hazai játékunkat, de biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kőkemény mérkőzés lesz. Most már hetek ugyanaz a keretünk van. Egy-két ember bejön, egy kimegy. Most például az egyik rutinos játékosom, Keczeli Krisztián megbetegedett. Nem edzett velünk a héten, így fizikálisan nem tud segíteni. A többiek viszont nagyon jó állapotban vannak. Házi gólkirályunk, Pál Marci százszázalékos munkát végez hetek óta, így rá is számíthatok. Czuczi is velünk van és Kovács is felépült. Úgy vélem, van merítési lehetőség, elég jó kerettel tudok dolgozni szerdán. Nem panaszkodom. Mindig van egy-két hiányzó, de ez szerintem minden csapatnál megvan, úgyhogy nem szeretnék ezzel foglalkozni. Meggyógyulnak, aztán felépülnek. Nyilván, aki van, mindig az a legjobb!
Czuk Henrik, a Bánk-Dalnoki Akadémia vezetőedzője: – A Honvéd II elleni meccs összefoglalójából is látszott, hogy igazából azt a mérkőzést nekünk kellett volna megnyernünk négy egyre. Nyilván ez csalódás a srácoknak és nekem is, hiszen jók is voltunk. Nagyon jót tett volna nekünk, ha meg lett volna ez a győzelem. Egy másik friss információ, hogy levontak tőlünk négy pontot. Így azért most át kell gondolni pár dolgot. Természetesen ettől függetlenül szerdán is ugyanúgy győzelemre fogunk játszani, mint amióta itt vagyok velük, de az biztos, hogy könnyebb lett volna, ha vasárnap megvan a három pont. Kiss Károly nem lesz bevethető.