2024.10.12.

A hajrá hozta meg a Nógrádsipek győzelmét

Nem sokon múlott, hogy pontot szerezzen az utolsó percekben beszedett gólok miatt alulmaradó Felsőtold.

Múlt vasárnap Felsőtoldon volt jelenése a Nógrádsipeknek a vármegyei harmadik vonal Keleti-csoportjának tizenhatodik fordulójában. Felvették a kesztyűt a lelkes házigazdák, akik méltó ellenfélnek bizonyultak. A nyitónegyedórában egy-egy piros lap színezte a meccset. Aztán az első félidő derekához közeledve megszerezték a vezetést a látogatók, Veréb talált be. Nem adták föl a hazaiak, próbálkoztak becsülettel, és nem sokkal a szünet előtt Klárik révén egalizáltak. Az összecsapás kétharmadánál Nagy is eredményes tudott lenni, így már a vendéglátók kerültek előnybe. Már-már úgy nézett ki, meglepetés is lehet a vége, amikor a hajrához érve megrázták magukat a ‘sipekiek, Balázs egyenlített, Boros pedig már az övéit hozta lépésfórba. A lefújáskor három kettes győzelmet könyvelhetett el a papírformát nehezen igazoló alakulat.

Megyei III. osztály, Keleti-csoport, 16. forduló:

Felsőtoldi Cserhát TSE-Nógrádsipek SE 2-3 (1-1)

Vezette: Elischer M. (Berki A., Menczel J.)

Felsőtoldi Cserhát TSE: Páva – Erki (Mosó, 75.), Balázs S. (Mészáros, 87.), Nyirjei (Oláh A., 88.), Imre D. – Sáfi, Hucskó, Imre Cs., Nagy I. – Baranyi (Ambrus, 46.), Klárik (Misinszky, 66.). Játékos-edző: Nyirjei András.

Nógrádsipek SE: Csampa – Galcsik, Végh Á., Farkas, Csernák – Deák M., Percze (Boros, 46.), Varga F., Veréb (Csizek, 59.) – Árva, Balázs K. Edző: Kelecsényi Gábor.

Sárga lap: Balázs S., Nagy I., ill. Deák M., Boros

Piros lap: Imre D. (13., Felsőtoldi Cserhát TSE), ill. Varga F. (13., Nógrádsipek SE)

Gól: Klárik (41.), Nagy I. (60.), ill. Veréb (19.), Balázs K. (84.), Boros (86.)

Jók: Sáfi, Hucskó, Erki, Nagy I., ill. Farkas, Deák M., Csizek, Boros

Nyirjei András: – Nagyon csalódottak vagyunk az eredmény miatt! Talán ebben a szezonban a mai meccsen nyújtottuk a legjobb csapatjátékunkat, ennek megfelelően teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a nógrádsipeki csapatnak. Az első félidőben bekapott gól nem tört meg minket, egyenlítettünk, és a második félidőben meg is fordítottuk az állást. Próbáltuk tartani az eredményt, sőt kontratámadásokból megvolt a lehetőség, hogy még egy gólt szerezzünk. Viszont kicsit elfáradtunk fizikailag és fejben is, nem tudtunk végig koncentrálni, ezért az utolsó tíz percben fordítottak a vendégek. Szerencsénk sem volt, és hozzáteszem az utolsó percben egy véleményes eset is történt az ellenfél tizenhatosán belül, de a játékvezető nem akarta észre venni, talán nem is láthatta a középkörből… Sajnálom, hogy így alakult, mert ma mindenki odatette magát, és mégsem ért pontot sem. Úgy érzem, legalább a döntetlent megérdemeltük volna, de ilyen a foci. Gratulálok a Nógrádsipeknek a győzelemhez, további sok sikert nekik! Mindemellett gratulálok a srácoknak is, csak ilyen felfogással és játékkal lehet megszorongatni az ellenfeleket.

Kelecsényi Gábor: Nehezen, de nyertünk a lelkes hazaiak ellen, akiknek további sok sikert kívánok! Volt utána mit megbeszélnünk.

A bajnokság aktuális állása: