2024.06.13.

Hat góllal feledtette kupabúcsúját az SBTC

Soros bajnokiján a Diósjenő ellen igazolta a papírformát a listavezető.

Szombaton a Diósjenőt fogadta az SBTC a vármegyei élvonal huszonötödik fordulójában. Nem sokat teketóriáztak az egyértelmű esélyesnek számító hazaiak, akik nyolc perc alatt be tudták venni a kaput. Ezt követően becsülettel harcoltak a látogatók, mindent megtettek, de a szünet előtt még két góllal rukkoltak elő a salgótarjániak. Csáki jutott tripláig egy félidő alatt. A második felvonás elején is eredményesek tudtak lenni a házigazdák, majd ugyan egy darabig nem rezdültek meg a hálók, a hajrában két további alkalommal kesereghettek a vendégek. Végül hat nullra nyert a korábbi kupakiesése után a pontvadászatban javító éllovas.

Megyei I. osztály, 25. forduló:

Salgótarjáni BTC-Diósjenő SE 6-0 (3-0)

Salgótarján, SBTC Utánpótlás Központ, 100 néző. Vezette: Zsélyi Cs. (Homoki G., Szűcs M. L.)

Salgótarjáni BTC: Kanyó – Bakos, Csuka, Csatlós, Orosházi (Palkovics, 60.) – Boros, Klajban (Leandro, 72.), Nagy X. (Csifó, 60.), Horváth M., Csáki (Jakab, 70.) – Tarlósi P. (Kecskés, 60.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Diósjenő SE: Szaszovszki – ifj. Monostori L., Pincze, Makkai, Haljárszki – Lami, Holman (id. Monostori L., 72.), Krajcsek, Varga J. – Sebők, Monostori A. Játékos-edzők: Bőgér Dávid, Varga Gyula.

Sárga lap: Klajban, ill. Krajcsek, Pincze

Gól: Csáki (8., 34., 35.), Horváth M. (52.), Kecskés (84.), Bakos (86.)

Jók: Csáki, Boros, Bakos, ill. az egész csapat

Sebestyén Szilárd: – Álmosan kezdtünk, a meleg kicsit megfogta a csapatot! A félidő közepétől kezdett úgy kinézni a játék, ahogy azt szerettük volna. Ekkor már a mezőnyfölényünk helyzetekben és gólokban is megmutatkozott. A második félidőben szinte lekopíroztuk az elsőt, mind a játékban, mind a gólok számában. A győzelmet a csapat és az egyesület minden dolgozója nevében Filkor Benjáminnak ajánljuk! Várunk vissza!

Varga Gyula: – Abszolút elégedettek vagyunk a srácokkal. Itt az eredmény ellenére sem lehet elmarasztalni senkit! Fizikailag felőröltek! Hozzáteszem, egy nullás állásnál játékosunk a saját térfelünkről indulva, egy az egyben mehetett volna, de les címén megakadályozták. Nyilván ettől függetlenül is valószínű, hogy vereséget szenvedtünk volna. Lényegtelen! Dicséretreméltó, hogy nem mindenáron védekeztünk, nem vagdalkoztunk, hanem próbáltuk kihozni a labdát játékkal, és voltak szép labdakihozatalok. Lőttünk kapufát, helyzetekeink is voltak, de teljesen megérdemelt az SBTC győzelme, amihez gratulálunk!

A bajnokság aktuális állása: