2024.07.19.

Remek sikerrel rukkolt elő a Talent

A mérkőzésnek hibátlan mérleggel nekivágó Hatvant múlta felül a balassagyarmati csapat.

Szerdán újabb bajnoki várt a Heves vármegyei szervezésű Férfi Futsal NB III Északi-csoportjában szereplő Talent 2019 együttesére. A harmadik kör keretein belül a korábbi két fellépését egyaránt behúzó Hatvant fogadta az Ipoly-parti alakulat. Remekül indították a meccset a házigazdák, akik kétgólos előnyre tettek szert. Ezt követően összekapták magukat a vendégek, előbb szépítettek, majd hamarosan egyenlítettek, így fej fej mellett fordultak a felek. A második felvonásban már csak a hazaiak tudtak betalálni, ami végül elegendőnek is bizonyult a győzelemhez. Három kettőre diadalmaskodott a balassagyarmati társulat.

Heves vármegyei szervezésű Férfi Futsal NB III, Északi-csoport, 3. forduló:

Talent 2019 SE-Hatvani SZSE 3-2 (2-2)

Balassagyarmat, Városi Sportcsarnok. Vezette: Lovas N., Lucián J. (Debreczeni K.)

Talent 2019 SE: Tóth R. – Pistyúr Zs., Dávid M., Klinger, Hugyecz. Cserék: Molnár M., Mindszenty, Pistyúr D., Berki A., Nyírjei, Balga, Bozsó, Brezovszki, Lavkó. Vezetőedző: Naszály Aladár.

Hatvani SZSE: Bódi – Czakó, Vasas, Zöldi, Fellner. Cserék: Uj, Bognár, Sóss, Panyi. Vezetőedző: Gacsályi Attila.

Sárga lap: Dávid M., ill. Panyi, Fellner, Czakó

Gól: Dávid M. (4., 12.), Pistyúr D. (25.), ill. Fellner (16.), Panyi (19.)

Naszály Aladár: Tudtuk, hogy egy jó csapat látogat hozzánk. A Hatvan két győzelemmel érkezett. Azt is tudtuk, hogy nem szabad belemennünk egy adok-kapokba, mint múlt héten. Illetve fontos volt, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Nem szerettünk volna itt a bajnokság elején beragadni. Így is készültünk, akár a letámadás elleni labdakihozatallal, akár a felállt védelem elleni játékkal. Amíg futsaloztunk, addig birtokban tudtuk tartani a játék képét. Volt a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor ismét sikerült beleszaladnunk egy adok-kapok játékba, amiből megint nem tudtunk jól kijönni, egalizált az ellenfél. Viszont úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, bár a végjátékban az öt a négy elleni védekezéssel nem voltam elégedett. Ott akár pontokat is veszíthettünk volna. Gratulálok a csapatnak, sok sikert az ellenfélnek!

Gacsályi Attila: – Először is, gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! Egy késő érkezés után, nem is nagyon tudtunk bemelegíteni. Ezt lehetett is látni, az első tíz percben nem nagyon voltunk a pályán. Aztán a második tíz percben magunkhoz tértünk. Kettő nullról fel tudtunk állni. Szerintem nyerhettünk is volna. Egy jól játszó, lelkes csapattal találkoztunk. Ki-ki meccs volt. Kettő kettőnél bárki rúghatott volna gólt, végül az győztesgól volt. Igaz, hogy a végén volt két hatalmas lehetőségünk, amiből ki tudtunk volna egyenlíteni, sőt hat másodperccel a lefújás előtt is. Így sikerült, így jött össze. Készülünk a következő hétre és csináljuk tovább a dolgainkat.

A bajnokság aktuális állása: