2024.12.22.

Nem lassít a Dejtár

A Bernecebaráti-Kemence ellen is könnyedén győzött a tavaszi idényben hibátlan listavezető.

Múlt szombaton a Bernecebaráti-Kemencét fogadta a Dejtár a legalacsonybab vármegyei osztály Nyugati-csoportjának tizenkilencedik körében. Hamar igazolták az emberelőnyt a hazaiak a meccset tíz fővel kezdő vendégekkel szemben. Ezt követően egy darabig állták a sarat az időközben kiegészülő látogatók, a szünet előtt viszont még kétszer kapituláltak, így hamar eldőltek a fontosabb kérdések. A második felvonásban sokági nem változott az állás. Becsülettel harcoltak a látogatók. A hajrához érve aztán még két találattal rukkoltak elő a házigazdák, egy öngól után a jó napot kifogó Szandai jutott mesternégyesig. Végül öt nullra nyert a mezőny éllovasa.

Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 19. forduló:

Dejtár SE-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence) 5-0 (3-0)

Vezette: Boda V. (Horváth S., Szemesi Zs.)

Dejtár SE SE: Szekeres – Szorcsik, Gál N., Varga G. (Kónya, 80.), Gál M. – Jakus, Balatoni (Trubin, 35.), Pap (Hársfalvi, 70.), Szilágyi (Kürtössy, 60.) – Szandai, Vachó (Csabai, 70.). Edző: Balga Ferenc.

Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence): Marót – Szabadkai (Tóth M., 30.), Tóth K., Busai, Szilágyi – Sasvári, Repiczki, Gáspár, Bálint T. (Forgács, 46.) – Nagy I., Sági. Edző: Németh Krisztián.

Sárga lap: Busai

Gól: Szandai (8., 41., 43., 89.), Busai (80., öngól)

Jók: Szandai, Trubin, ill. senki

Balga Ferenc: Tavasszal most volt a leggyengébb teljesítményünk, de így is magabiztos volt a győzelmünk. Pozitívumként megemlíthetem a végeredményt, és azt, hogy ismét nem kaptunk gólt. A következő meccseken fegyelmezettebben kell játszanunk és a jobbik arcunkat kell a pályára vinni. Sok sikert a Bernecének!

Németh Krisztián:  Már a hét közepén jeleztük, hogy jó lenne későbbi időpontban játszani a mérkőzést. Szombaton két órakor nagyon sokan dolgoztak. Ez rá is nyomta a bélyegét a társaságra. Hiába próbáltam őket fölrázni, és beszéltük meg a dolgokat az öltözőben, meglátszott a csapaton, hogy az első fél órában tíz emberrel voltunk. A második félidőre egészültünk ki rendesen. Ettől függetlenül az első félidőben igen csak maga alatt játszott a gárda. Hozzátartozik, hogy két olyan ember játszotta végig a mérkőzést muszájból, aki már három éve nem rúgott labdába. Ez így elég nehéz más csapatok ellen is, nem egy listavezető ellen. Mindezek ellenére, gratulálok a srácoknak! Ami nagyon tetszett a meccs, hogy nem csüggedtünk, hanem kerestük az okokat és a miérteket, nem nyugodtak bele a fiúk. Gratulálok a Dejtárnak! Készülünk a következő meccsre.

A bajnokság aktuális állása: