A Karancslapujtő a Mohorát, a Berkenye a Mátraterenyét fogadja a negyedik fordulóban.
Szerdán a negyedik kört, azaz az elődöntő mérkőzéseit rendezik meg a Megyei Kupában. A nagyobb, általunk is élőben közvetítendő csatára vélhetően Karancslapujtőn kerül sor, de Berkenyén is érdekes csörtére van kilátás. A továbbjutó gárdák a sorozat fináléjába kerülnek, illetve egyúttal kvalifikálják magukat a MOL Magyar Kupa következő kiírásának országos főtáblájára. Lássuk, mire számítunk a találkozók kapcsán!
Nógrád Megyei Kupa, 4. forduló, 2023. május 3. (szerda), 17.30:
Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Unicum FC Mohora
Kemény ütközet keretein belül futnak össze a vármegyei élvonal küzdelmekben is egymás közvetlen riválisainak számító gárdák, komoly viaskodásra van kilátás. A kellő motiváltsággal készülő házigazdák bombaformában vannak, az előző öt meccsüket kivétel nélkül kapott találat nélkül húzták be a pontvadászatban, érdekesség, hogy éppen a mostani ellenfelükkel szemben indult be remek szériájuk. A látogatók a legutóbbi négy fellépésüket sikeresen abszolválták, a kupában is remek diadalt arattak, így kimondható, mentálisan téren sem itt, sem ott nem lehet gond, Baranyi Tibor alakulata is jó lelkiállapotban feszül neki az újabb erőpróbának. Megemlítendő, hogy az utolsó vereségüket az aktuális vetélytársukkal szemben szenvedték el a mohoraiak, hasonló szereposztásban, szóval lenne miért visszavágni. A mögöttünk hagyott hetek egyéb történései is külön pikantériát kölcsönözhetnek ennek a csatának, tényleg minden tekintetben izgalmas összecsapás várható. Számukra ismerős környezetben egy hangyányival esélyesebbnek tűnnek a Romhányi Tamás vezette ‘lapujtőiek, de persze az sem lenne eget rengető fordulat, ha végül a másik oldal tudná kivívni a továbbjutást. Kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy melyik gárda éri el az első gólt. Ezzel együtt, nüanszok dönthetnek.
Berkenye SE-Mátraterenye SE
A már kivesézett derbi árnyékában kerül sor erre a mérkőzésre, bár azért valószínűleg ez a párbaj is rejthet magában izgalmakat. Mindkét brigád ebben a sorozatban vigasztalódhatna, hiszen a pontvadászatban már nem bízhatnak komolyabb eredmény elérésben. A nyugat-nógrádiak egy önbizalomnövelő bajnoki sikerrel melegítettek, három nyeretlen küldetés után tudott újra győzni a pontvadászatban Rusvay Gergely legénysége. A látogatók nincsenek jó passzban, ezen felül ráadásul egyéb tényezők is nehezítik mindennapjaikat, ezért esélyesnek semmiképpen sem neveznénk Bujtár Tamás csapatát. Az előző időszakban idegenben abszolút nem tündököltek a ‘terenyeiek, arra viszont mindenképpen alapozhatnak, hogy nemrégiben a kupában pár kilométerrel odébb tudták kivívni a sikert. Gyakorlatilag megegyező sansszal készülődhetnek a felek, a saját pályájuk által kölcsönzendő előnyök miatt haloványan talán közelebb lehetnek a vágyott üdvösséghez a berkenyeiek, mérget viszont nem mernénk venni erre a megállapításra. Sok múlhat azon, mennyit tesznek majd bele ebbe a találkozóba a vendégek, ha teljes vállszélességgel veselkednek neki a csörtének, lebirkózhatják a másik oldalt, ellenkező esetben azonban kellemetlen élményekkel gyarapodhatnak.