2024.10.12.

Jelzésértékű lépést tett a Silver Tüzép-Karancslapujtő

A továbbiakban a vármegyei első osztályú csapat játékosai nem léphetnek pályára a bátonyterenyei teremtornán.

Olvasóinknak vélhetően már a könyökükön jön ki, hogy nemrégiben félbeszakadt a bátonyterenyei téli teremlabdarúgó bajnokság hatodik körére kiírt Gold Team-Bakos Vill meccs. Több anyagban is foglalkoztunk a történtekkel, középpontban volt és van az érintett ügy, talán már túlságosan is.

Mostani írásunkban is egy, az említett sztori hozadékának tekintendő fejleményről tudunk beszámolni. A vármegyei élvonal küzdelmeit hibátlanul vezető Silver Tüzép-Karancslapujtőnél a vezetőség és a teljes állomány egyetértésével úgy döntöttek, az együttes játékosai a továbbiakban nem léphetnek pályára a szóban forgó kispályás pontvadászat keretein belül.

Mint a klub kiadott közleményéből kiderül, idézzük: „Ami történt játékosunkkal, Szeles Patrikkal, az minden téren elítélendő, és a „fair play” szellemiségével nem összeegyeztethető. Az egyesületünk minden egyes tagja teljes vállszélességgel kiáll Patrik mellett.”