2024.05.06.

Jöhet a huszonhetedik forduló a megye egyben

A Szécsény ellen tér vissza a Szojka Ferenc Stadionba az SBTC, az Építőket fogadja a Mohora, a Palotással szemben lassítana a Karancslapujtő.

A következő hétvégén a huszonhetedik körrel folytatódik a soros idény a vármegyei élvonalban. Valamennyi érintett bajnokira szombaton kerül sor. Lássuk, mire számítunk az aktuális összecsapások kapcsán!

Megyei I. osztály, 27. forduló:

2023. május 6. (szombat), 15.00:

Bánk-Dalnoki Akadémia II-Mátraterenye SE

Diósjenő, műfüves pálya.

Nem feltétlenül mondanánk lefutottnak ezt a mérkőzést, bár a táblázaton elfoglalt helyezések alapján rávághatnánk a meccsre, hogy egyértelmű esélyesként tekintünk a kelet-nógrádi gárdára, ezen kijelentéstől inkább eltekintünk. Leginkább azért tesszük ezt, mert a házigazdák elég szépen szerepelnek az utóbbi hetekben, nem a véletlen műve, hogy zsinórban háromszor tudtak nyerni. Az alsóházi ellenfelek után ezúttal egy élbolyhoz tartozó társulatot is felülmúlhat a pályaválasztó alakulat, legjobb arcával előrukkolva okozhat kellemetlenséget a másik oldalnak a tartalékcsapat. Ugyan a ‘terenyeiek finoman szólva sem túl fényes döntetlent értek el az előző bajnoki fordulóban, ami által el is távolodtak a dobogótól, szerdán remek sikerrel jelentkezett a kupában továbbjutó brigád. Jó kérdésnek tűnik, az említett eredményes csörte mennyit vett ki Bujtár Tamás armadájából, ezt a tényező is befolyásolhatja a semleges környezetben, Diósjenőn megrendezésre kerülő ütközetet. Összességében egy változatos küzdelemre számítunk, nem lepődnénk meg, ha változatos találkozón dőlnének el az érdemi kérdések és nem lenne sima ez a mérkőzés.

2023. május 6. (szombat), 17.00:

Salgótarjáni BTC-Szécsény VSE

Ezúttal is toronymagas favoritként készülődhetnek soros küldetésükre a zsinórban tíz bajnoki győzelemnél járó hazaiak, a papírforma szerint csak az lehet talány, hogy milyen különbséggel nyernek. Kiemelendő, hogy a Szojka Ferenc Stadionban találkoznak az érintettek. A látogatók nem igazán vannak a toppon mostanában, egymás után három vereséget könyvelhettek el, a legutóbbi fiaskó pedig kiváltképp fájóra sikeredett. Kisebbfajta csodaként kerülne be a köztudatba, ha éppen ezen a fellépésén kecmeregne ki a gödörből Csatlós Csaba brigádja, az tuti, hogy a rutinos szakember igyekszik majd felspannolni övéit, de ez vélhetően nem lesz elég a másfajta kávéháznak nevezhető éllovassal szemben. A salgótarjániak céljai továbbra is kristálytiszták, mielőbb bebiztosítanák matematikailag is az aranyérmüket, aztán jöhet az oda-visszavágós osztályozós párharc az NB III-ért. A vendégek a mezőny második felében tanyáznak, vérmesebb ambícióik már nem lehetnek. A mostani kirándulásukon a tisztes helytállásban reménykedhetnek a szécsényiek, kellő odafigyeléssel az is benne lehet a pakliban, hogy ismét gólarányt javít a listavezető.

Unicum FC Mohora-Építők KC

Mindkét társulat bút felejtene ezen a meccsen, a realitás viszont az, hogy erre a házigazdáknak lesz jóval több sanszuk. A minél fényesebb medáliért iparkodó mohoraiak szerdán kikaptak a kupában, arra viszont mindenképpen alapozhatnak, hogy korábban egymást követő négy alkalommal győztek a bajnokságban. A vendégeknek egy remek sorozat szakadt meg a mögöttünk hagyott hétvégén, nyolc veretlen csörte után kapott ki Csatlós Tamás legénysége. Persze az éllovas ellenében alulmaradni abszolút vállalható kategória, most már azon munkálkodhat a salgótarjáni armada, hogy a lehető leghamarabb induljon egy hasonló széria. Maradjunk annyiban, már abban esetben kalapemeléssel illethetnénk a látogatókat, ha egy döntetlent el tudnának csípni riválisuk oroszlánbarlangjából, talán csak abban bízhatnak, hogy a másik oldal lábaiban még benne lesz a hétközi erőpróba. Ettől függetlenül úgy érezzük, így vagy úgy, de be kellene húznia a pontokat Baranyi Tibor garnitúrájának, meglepetésnek minősülne, ha nem tudna diadalmaskodni a tabellán jóval előrébb fellelhető együttes.

Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE-Palotás SE

Bármilyen jellegű félnivaló nélkül ki merjük jelenteni, a mostanában felvonultatott szereplési mutatók alapján, nem igazán lehet kérdéses, hogy folytani fogják eredményes hadjáratukat a parádés formában állomásozó hazaiak. A ‘lapujtőiek immáron hat tétmérkőzést húztak be úgy, hogy még csak gólt sem kaptak, öt bajnoki győzelem után szerdán a kupában is örülhettek. Egyelőre nagy kérdés, vajon ki és mikor lesz képes feltartóztatni Romhányi Tamás csapatát. Ezzel szemben a vendégek manapság nincsenek jó passzban, négy mérkőzés óta nyeretlenek, nagy valószínűséggel pedig nem ezúttal támadnak fel. Ráadásul nehezíti a palotásiak dolgát, hogy edzőjüket nélkülözni kényszerülnek ezen a találkozón. A házigazdák minél szebben csillogó éremben gondolkodnak, a nem túl kellemes pontlevonástól függetlenül, még bizony nem tettek le az ezüstmedália megkaparintásáról sem. Ahhoz viszont, hogy learathassák igyekezetük gyümölcsét, most sem ismerhetnek pardont, mellébeszélés nélkül kellene felülkerekedni a másik oldalon. Bravúros cselekedetként jegyezhetnénk fel, ha borsot törnének jóval acélosabbnak tetsző ellenlábasuk orra alá a vendégek.

Pásztó SK-Szendehely FC

A dobogóért folytatott küzdelem árnyékában még az előkelőnek mondható ötödik helyért is zajlik a csata a bajnokságban, közvetlen vetélytársak néznek egymással farkasszemet ebben a párosításban. Ellentétes eredményekkel hangoltak a perpillanat azonos pontszámmal álló felek, a pásztóiak sima sikerrel intettek búcsút gyengébb periódusuknak, míg a nyugat-nógrádiak vállalható vereségben voltak érdekeltek. Az említett különverseny szempontjából fontos sikerre tehet szert a győzni képes brigád, szóval nem mindegy, milyen végkifejlettel pereg le az ütközet. A házigazdák egyértelműen támaszkodhatnak a számukra ismerős környezetre, ez az adalék lehet az, amely talán elbillentheti a mérleg nyelvét az egyik irányba. Ezzel együtt, az sem volna ördögtől való cselekedet a szendehelyiektől, ha legjobb arcukat bemutatva, két vállra tudnák fektetni riválisukat, egy jó teljesítmény is benne lehet Kovács Imre társulatában. Mindent összevetve, egy kiiegyenlített, férfias küzdelemre számítunk, ami előtt nincs kiemelkedő favorit. Kis dolgok határozhatják meg, hogy melyik résztvevő lesz boldogabb a hármassípszó hallatán.

Berkenye SE-Diósjenő SE

Nyugat-nógrádi derbi színesíti ezt a fordulót, kellőképpen megizzaszthatják a másikat a csapatok, mérget vehetünk rá, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket a felek. Ugyan a hazaiak szép győzelmet értek el az előző bajnoki körben, ezt követően szerdán sima, egyben fájó kudarcban voltak érintettek a kupában, szóval ismét van honnét talpra állniuk. A pihentebb diósjenőiek két vállalható fiaskóval melegítettek, valószínűleg pedig ezúttal őszintén hiszik, hogy most visszatérhetnek a helyes ösvényre. Akár még benne is lehet a pakliban ez a forgatókönyv, garantálható, hogy apait-anyait beletesznek majd a regionális rangadóba a vendégek. Egy huszáros hajrával talán még az ötödik helyet is megcsíphetnék a házigazdák, ehhez azonban a mostani erőfelmérőn is mindenképpen nyerniük kellene. Jelenleg négy egység választja el egymástól a társaságokat, ennyivel vannak lemaradva a látogatók, akik adott esetben akár felzárkózhatnának riválisukra. Zárszóként annyit mondanánk, komoly viaskodásnak nézünk elébe, amit megelőzően nem tudunk sem ide, sem oda bökni, nüanszokon múlhat a győztes kiléte.

Héhalom SE-Bátonyterenyei TC

Alsóházi birkózás keretein belül csapnak össze az egyaránt a mezőny hátsó fertályában lecövekelő gárdák. Szintén közös a résztvevőkben, hogy egyaránt önbizalomnövelő eredményt értek el a mögöttünk hagyott hétvégén. A tavasszal először örvendő hazaiak tizenkét bajnoki után tudtak ismét diadalmaskodni, míg a látogatók tizennégy vereséget követően voltak képesek újra pontot gyűjteni. Lelkiállapot terén tehát semelyik oldalon sem lehet probléma, már csak az a kérdés, melyik armada folytatja majd a megkezdett utat. Úgy véljük, egy tipikusan olyan párharccal van dolgunk, ahol döntőnek bizonyulhat az ismerősebb játéktér, jelen esetben nem elhanyagolható ez a szempont. Nyilván a bátonyiak hallani sem akarnak arról, hogy kikapnak, sejthetik azonban, hogy teljes odafigyelést fog igényelni ez a mérkőzés is, máskülönben hoppon maradnak. Meglátásunk szerint, haloványan inkább a héhalmiak felé billenhet a mérleg nyelve, mégsem lepődnénk viszont meg, ha nem üres kezekkel fejeznél be fellépésüket a vélhetően nagy elánnal útra kelő látogatók, akik bíznak egy újabb pozitív végkifejletben.

Szabadnap: DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE.