A bajnokságbéli feladatait teljesítette a salgótarjáni csapat, de a java még hátra van az NB III felé vezető úton.
Mint ismert, a mögöttünk hagyott hétvége szombatján győzelemmel fejezte be vármegyénk élvonalának 2022/2023-as küzdelmeit a bajnoki címét már korábban bebiztosító SBTC. Ugyan egy forduló még hátra van az említett versengésből, az utolsó körben szabadnaposak a fekete-fehérek. Adódik a kérdés. Hogyan tovább? Az osztályozós forma nem változott az elmúlt évekhez képest, az MLSZ azonban olyan tekintetben újítást vezetett be, hogy most már nem csak az aranyérmesek, hanem adott esetben a második és harmadik helyezettek is részt vehetnek az NB III-ért megvívandó oda-visszavágós osztályozós párharcban.
Először is, péntek délig délig várja a szövetség az érintett klubok hivatalos visszajelzéseit, hogy el kívánnak-e indulni a rájátszásban vagy sem. Ezután az igennel felelők közötti sorsolásra jövő kedden kerül sor. Terveink szerint forródróton leszünk és szöveges formában a lehető leggyorsabban számolunk majd be az eseményekről. A lehetséges ellenfelek tárháza igen csak széles. Egy mohácsi, egy cigándi, egy dunaföldvári vagy éppen szombathelyi túra is benne lehet a pakliban… Hányatott sorsú, nem éppen fénykorát élő régiónk labdarúgása azt kívánja, hogy összejöjjön a Stécének a vágyott feljutás. Nagyon reméljük, hogy ez sikerülni is fog!