Az utolsó pillanatokban tudott pontot menteni az Építők.
Szombaton Héhalomban járt az Építők a vármegyei élvonal huszonötödik körében. A mögöttünk hagyott hetekben bemutatott formák alapján a vendégek számítottak esélyesnek, akik három perc alatt megszerezték a vezetést, majd kisvártatva újra beköszöntek. Ugyan rövidesen érkezett a szépítés, a játékrész felénél visszaállt a korábbi különbség. Az összecsapás kétharmadánál megint zárkóztak a hazaiak, de gyorsan ismét kettővel ment a másik oldal. Ekkor aztán nem mindennapi fordulópont következett, nem csak, hogy egalizáltak, hanem a hajrához érve fordítottak is a házigazdák, Balog Renátó csereként beszállva duplázott. Itt azonban még nem zárult le az őrült menet, az utolsó pillanatban a salgótarjániakat erősítő Nagy Ádám egyenlített, így kialakítva a nem mindennapi, öt ötös végkifejletet.
Megyei I. osztály, 25. forduló:
Héhalom SE-Építők KC 5-5 (1-3)
Héhalom, 70 néző. Vezette: Urbán V. P. (Dobsonyi L.)
Héhalom SE: Fehér – Kolarovszki, Nagy Á., Nagy Sz. (Gyuriska, 56.), Tőzsér P. (Hajdú A., 68.) – Berkes, Baranyi R., Karmacsi, Hajdú J. – Lakatos V. (Balog R., 46.), Lakatos L. Edzők: Rozmaring Péter, Farkas Ferenc.
Építők KC: Hegedűs – Menczel, Ökrös, Gál, Nagy Á. (Kollár, 85.) – Tőzsér L., Német – Budveszel Benjámin, Gyetvai, Oláh Sz. – Budveszel Benett. Játékos-edző: Csatlós Tamás.
Sárga lap: Lakatos V., Balog R., ill. Német, Budveszel Benett
Gól: Berkes (10.), Balog R. (62., 78.), Kolarovszki (71.), Karmacsi (88.), ill. Nagy Á. (3.), Budveszel Benett (7., 22., 67.), Ökrös (90.)
Jók: Karmacsi, Balog R., Nagy Á., Baranyi R., ill. Budveszel Benett
Rozmaring Péter: – Egy őrült mérkőzésen sikerült pontot szerezni, a nagyon jó sorozatban lévő Építők ellen. Igazából azt már nem tudom megmondani, nekünk hány gólt kellene ahhoz rúgnunk, hogy meg tudjuk nyerni egy meccset… Az egyéni hibák megint kiütköztek, de gratulálok a csapatnak és további sok sikert kívánok „Csatiéknak”, illetve az Építőknek!
Csatlós Tamás: – Már pénteken éreztem edzésen, hogy tompák vagyunk! Ez szombaton is folytatódott. Nem érdemeltünk győzelmet. Nem tettünk meg mindent érte. De nyolc meccse nem kaptunk ki, ami nagyon szép dolog! Az első forduló óta tart ez a jó sorozatunk! Ez egy ilyen nap volt. Tanulni kell belőle ugyanúgy, mint a múlt heti bravúrból. Gratulálok a Héhalomnak a lelkes játékhoz!
A bajnokság aktuális állása: