2024.03.01.

Hátrányból állt talpra a Bánk-Dalnoki Akadémia II

Az utolsó fél óra okozta az összeeső Érsekvadkert vesztét.

Szombaton Diósjenőn fogadta az Érsekvadkertet a Bánk-Dalnoki Akadémia második számú együttese a vármegyei élvonal huszonötödik körében. Az első félidőben nem volt nagy különbség a résztvevők között, leginkább mezőnyben zajlott a küzdelem. Nem is esett gól a szünetig. A második felvonás elején aztán büntetőből hátrányba kerültek a hazaiak, akik emiatt olyannyira összekapták magukat, hogy hamarosan egalizáltak, majd pár perc múlva már ők vezettek. Az utolsó negyedórához érve tovább nőtt a különbség, ekkor már csak az volt a kérdés, mennyi lesz közte. A hajrában még kétszer beköszönt a pályaválasztó alakulat, így végül öt egyre győzött Szász Jenő legénysége.

Megyei I. osztály, 25. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia II-DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE 5-1 (0-0)

Diósjenő, műfüves pálya, 50 néző. Vezette: Kis Zs. (Pál A.)

Bánk-Dalnoki Akadémia II: Darabont D. – Nagy B., Sándor M., Nguyen (Bóka, 79.), Márkus (Nemes-Kiss, 79.) – Török, Farkas Z. (Tadeo, 72.) – Fogarasi, Haffner (Vida, 85.). Szentpéteri – Járvás (Hrabovszki-Machál, 85.). Vezetőedző: Szász Jenő.

DJ-Mobitel-Érsekvadkert SE: Tóth R. – Benyó, Farkas B., Gyenes, Baló – Szabó Lénárd, Pistyúr, Dávid M. (Deme, 83.) – Szabó Levente, (Balga, 46.), Keresztes, Bódis. Vezetőedző: Nyikos József.

Sárga lap: Darabont D., Szentpéteri, ill. Gyenes, Szabó Lénárd, Dávid M.

Gól: Török (64.), Márkus (67.), Nagy B. (76.), Bóka (86., 88.), ill. Dávid M. (55.)

Jók: az egész csapat, ill. Dávid M., Gyenes, Pistyúr, Szabó Lénárd

Szász Jenő: – Az első félidőben támadgattunk-támadgattunk, alakítottunk ki helyzeteket, de sok volt benne a rossz döntés. Nem voltunk eléggé határozottak a kapu elött. A második félidőben úgy mentünk ki, csak a győzelem elfogadható. Jól is kezdtünk, majd kaptunk egy gólt tizenegyesből… Szokásos. De ez volt a fordulópont, mert a kapott gól után nagyon meggyőzően, jól, gyorsan futballoztunk. Letámadtunk fent, szereztünk sok labdát, amiből szép játékkal helyzeteket alakítottunk ki és rúgtunk öt gólt. Mindenki jól játszott. Külön öröm Bóka két gólja. Török Ákos az előző héten is jól focizott és most be is talált. Hrabovszky Teodor es Vida Dávid is debütált ma. Sokszor megkapjuk ebben az évben, hogy „nagyképű pesti köcsögök”, de mi szerényen megyünk és tovább csináljuk a dolgunkat!

Nyikos József: – Jelen állapotunkban az volna jó, ha egy meccs ötven-hatvan percig tartana, mert akkor jól jönnénk ki a dolgokból. Perpillanat viszont nem ez a helyzet. Akaratban és mentálisan legalább sokat fejlődött a gárda, mert az elején olyan húsz-harminc perc volt a fiúkban, most pedig már a duplája. Megfelelő agresszivitással játszottak és voltak jó teljesítmények, de az igazság az, ami már máskor is szóba került. Nincs edzésre járás, így amikor már elfáradnak mentálisan és fizikálisan, jó pár embernél jön a hiba, nem mennek oda, nem futják meg azt az egy-két métert, amit meg kell és nem lépnek oda. Ez esetben pedig egy nálunk edzettebb csapat meg tudja fordítani a mérkőzést. Szerintem hatvan percig az volt, amit mi szerettünk volna. Hozzáteszem, hogy bár az eredmény alapján igen, mégsem volt ennyi a különbség a két csapat között. A hibák miatt viszont mégis ennyit kaptunk és nem kell ezt túlmagyarázni. Megyünk tovább! Gratulálok az ellenfélnek!

A bajnokság aktuális állása: