2024.04.13.

Korai előnyről szenvedett vereséget a Bánk-Dalnoki Akadémia

Hiába lett meg két perc alatt a vezetés, négy góllal válaszolt a Honvéd II.

Vasárnap a hatodik pozíciót elfoglaló Honvéd második számú együttesét fogadta Berkenyén a harmadik vonal Közép-csoportjában szereplő Bánk-Dalnoki Akadémia. Remekül indította a harmincharmadik körben lejátszott meccset a Nógrád vármegyei gárda. Kócsa bombájával két perc alatt meglett a vezetés. Nem tartott sokáig ez az állás, mert hamarosan egy szintén szép gól formájában jött a válasz.

Ezután egy kifejezetten pörgős, jó iramú mérkőzésen voltak érdekeltek a felek. Volt helyzet itt is-ott is. Többször is újra előnybe kerülhetett volna a pályaválasztó brigád, sajnos azonban kimaradtak a ziccerek. Már az utolsó szakaszához érkezett az ütközett, amikor egy roppant balszerencsés találat segítségével fordítottak a budapestiek, játékosuknak már csak az üres kapuba kellett passzolnia, mivel a hálóőr alászaladt egy ívelésnek. Ez a momentum jókora hidegzuhanyként hatott a sereghajtóra, a rövidzárlatot kihasználva pedig, még kétszer beköszönt a végül négy egyes sikert arató fővárosi csapat.

NB III Közép-csoport, 33. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia-Budapest Honvéd-MFA II 1-4 (1-1)

Berkenye, Sporttelep, 70 néző. Vezette: Drabon B. (Imrő J., Frank V. L.)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Zima – Molnár M. (Tőkés, 83.), Hajdu, Frey, Petrezselyem – Kócsa, Darabont G. – Király (Szentpéteri, 83.), Kiss K. (Haronisz, 46.), Sápi (Török, 63.) – Fellegi (Rosta, 83.). Vezetőedző: Czuk Henrik.

Budapest Honvéd-MFA II: Schrankó – Zrnic P. (Kulbachuk, 61.), Sebe, Kocsis G., Zrnic M. – Szabó A., Polák (Zsigmond, 61.) – Kocsovscsuk (Benkő, 61.), Átrok, László M. (Njamculovic, 30.) – Fábiánkovits (Nagy Z., 79.). Vezetőedző: Szamosi Tamás.

Sárga lap: Molnár M., Király, Hajdu, ill. Szabó A., Fábiánkovits, Zsigmond

Gól: Kócsa (2.), ill. Átrok (4.), Benkő (72., 90.), Zsigmond (74.)

Czuk Henrik: – A mi helyzetünkben abszolút az volt a cél, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Nagyon fontos meccs volt. Szerintem nagyon jó volt a fiúk hozzáállása. Nyilván kemény volt a találkozó, mert nekünk nagy téttel járt, és tényleg mindent egy lapra feltéve rohamoztunk. Egy egy után, a hetvenedik percig szerintem volt legalább négy akkora helyzetünk, hogy ha egyet berúgunk, szerintem ez a mérkőzés megvan. Aztán volt egy nagy egyéni hiba, majd rögtön rá még egy. Ezt követően mentünk-mentünk, de már sajnos belül hitet veszítettek a fiúk. Ennek ellenére szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert játsszuk a kimondottan jó meccseket! Csak ugye most már pontokat kellene szereznünk. Gratulálok az ellenfélnek! A játékosaimat szeretném megdicsérni, mert nagyon jó mérkőzést játszottak. Megyünk tovább!

Szamosi Tamás: – Egyáltalán nem volt sima mérkőzés! Nem is készültünk erre. Tudtuk, hogy egy viszonylag rossz talajú pályán fogunk játszani, ami nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Ugyanakkor a csapatom mindent megtett azért, hogy nyerjünk. Én személy szerint nagyon boldog vagyok azért, hogy egy ilyen jellegű meccset tudtunk ma játszani, mert a fiatal játékosaink az akadémián nem találkoznak ilyen jellegű ellenféllel, sem ilyen jellegű pályával. Viszont van ilyen! További sok sikert kívánok a Bánknak!

A bajnokság aktuális állása: