2024.12.22.

A hosszabbításban csikarta ki a sikert a Diósjenő

Már úgy nézett ki, döntetlen a Héhalom elleni bajnoki, amikor az utolsó percekben kétszer is betaláltak a házigazdák.

Szombaton a Héhalmot fogadta a Diósjenő a vármegyei élvonal huszonnegyedik fordulójában. Az első félidőben nem láthattunk gólt. Bár jó pár lehetőségük akadt a vezetés megszerzésre a vendégeknek, nem jártak sikerrel, így fej fej mellett fordultak a felek. Negyedóra telt el a második etapból, amikor előnyhöz tudtak jutni a házigazdák. Feljebb kapcsoltak a látogatók, majd hamarosan nagy nehezen egyenlítettek. Akár a fordítás is összejöhetett volna a héhalmiaknak, többször viszont már nem tudtak túljárni a remekelő Szaszovszki eszén. Végül a hazaiak örülhettek, akik a hosszabbításban kétszer is be tudtak találni, így három egyes győzelemre tettek szert.

Megyei I. osztály, 24. forduló:

Diósjenő SE-Héhalom SE 3-1 (0-0)

Diósjenő, 70 néző. Vezette: Varga F. (Szász K., Dobsonyi L.)

Diósjenő SE: Szaszovszki – Haljárszki, Pincze D. (id. Monostori L., 83.), Krajcsek (Szunter, 72.), Bőgér Á. (ifj. Monostori L., 33.) – Lami, Bőgér D., Valent (Makkai, 46.), Varga J. (Sebők, 58.) – Varga Gy., Monostori A. Játékos-edzők: Bőgér Dávid, Varga Gyula.

Héhalom SE: Beregi – Kolarovszki, Nagy Á., Gyuriska (Baranyi G, 53.)(Farkas R., 83.), Tőzsér – Lakatos V., Baranyi R., Nagy Sz., Hajdú J. – Berkes, Lakatos L. Edzők: Farkas Ferenc, Rozmaring Péter.

Sárga lap: Lami, Krajcsek, Varga J., Bőgér D., ill. Lakatos V., Baranyi R., Nagy Sz., Berkes, Lakatos L.

Gól: Monostori A. (60., 92.), Bőgér D. (95.), ill. Lakatos L. (74.)

Jók: Szaszovszki, Haljárszki, Monostori A., Bőgér D., ill. Nagy Á., Baranyi R., Lakatos L.

Bőgér Dávid: – Őszintén megmondom, hogy nagyon örülünk a győzelemnek. Nehéz meccsen vagyunk túl. A mi helyzetünkben minden sikernek örülni kell. A vendégcsapat jól futballozott az egész mérkőzésen. Mindkét oldalon akadtak helyzetek, ziccerek. Szaszovszki Kevin parádés védései is kellettek, hogy ma három pontot szerezzünk. A hosszabbításban tudtuk eldönteni a mérkőzést. A csapat nagyot küzdött, ezért gratulálunk nekik! Sok sikert a Héhalom csapatának!

Farkas Ferenc: – Nagyon nehéz véleményt mondani Körülbelül nyolc kettőre kellett volna nyernünk, kikaptunk három egyre. Ennyi ziccert nem lehet büntetlenül kihagyni, de azért most ebben a sporinak is benne volt a keze, mert szerintem döntő szituációkban nem egyszer, nem kétszer tévedett a kárunkra. A helyzeteket azonban mi hagytuk ki…

A bajnokság aktuális állása: