2024.10.11.

Mesternégyessel törte meg a jeget a Bánk-Dalnoki Akadémia

November eleje után tudott ismét győzni az NB III-ban a Dunaújvárosban nyerni tudó Nógrád vármegyei csapat.

Vasárnap az ötödik helyen álló Dunaújváros otthonában volt jelenése a Bánk-Dalnoki Akadémiának a harmadik vonal Közép-csoportjának harminckettedik körében. Álomszerűen kezdtek a vendégek, előbb büntetőből, majd akcióból találtak be. Bár ezt követően szépített a másik oldal, válasz gyanánt két újabb góllal rukkoltak elő a látogatók. Kalapemelést érdemlő módon, Kiss Károly harmincnyolc esztendősen mesternégyesig jutott, majdnem fél óra alatt. A szünetig nem tudtak reagálni a hazaiak, a második etapban azonban hamar szépítettek. A hátralévő időben igyekeztek becsülettel a házigazdák, a hajrában tovább faragtak hátrányukból, szerencsére azonban már egalizálni nem tudtak. Végül négy háromra diadalmaskodott a Nógrád vármegyei társulat. Megilleti a dicséret Czuk Henrik legénységét.

NB III Közép-csoport, 32. forduló:

Dunaújváros FC-Bánk-Dalnoki Akadémia 3-4 (1-4)

Dunaújváros, Stadion, 100 néző. Vezette: Takács Á. (Bőhm Á., Kulcsár D.)

Dunaújváros FC: Molnár D. – Fehér L. (Vajda, 46.), Németh K., Leidl (Hegedűs, 46.), Tóth Á. (Ságodi, 83.) – Ferenczy, Stampfel, Perjési, Marlen (Kaluz, 59.) – Székely (Katona, 59.), Szepessy. Vezetőedző: dr. Dobos Barna.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Zima – Molnár M., Frey (Szentpéteri, 64.), Hajdu, Petrezselyem – Darabont G., Kócsa – Kiráy O., Kiss K., Haffner (Fellegi, 46.) – Sápi (Nguyen, 78.). Vezetőedző: Czuk Henrik.

Sárga lap: Szepessy, Perjési, ill. Kócsa, Király O.

Gól: Székely (16.), Tóth Á. (58.), Katona (86.), ill. Kiss K. (5., 10., 20., 31.)

dr. Dobos Barna: – Rossz felfogásban játszottunk az első félidőben. Nagyon sok egyéni hibát követtünk el. Úgyhogy ennek ez a negatív eredmény lett az első félidőben az eredménye. A szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy azt kellene jól csinálnunk, amit tudunk, főként elkerülni az egyéni hibákat. Ebben azért kicsit tudtunk váltani, úgyhogy felzárkóztunk, de ez kevés volt már a pontszerzéshez. 

Czuk Henrik: Négy meccs óta vagyok a csapattal. Idén nem is volt győzelme a gárdának, csak egy döntetlen. Az elmúlt négy mérkőzésben azért már voltak olyan jelek, hogy tudunk pontokat szerezni. Tehát a Paks II és az MTK II ellen közel voltunk ehhez. Ide úgy jöttünk, hogy mindenképpen szerettünk volna győzni. Én nagyon örülök, szerintem ez már a srácoknak nagyon kellett! Szerintem egy jó meccs volt. Gratulálok a csapatomnak!

A bajnokság aktuális állása: