2024.12.21.

Újra pontot tudott szerezni a Bánk-Dalnoki Akadémia

Már az első félidőben kialakult a tavaszi idény korábbi részében menetelő PEAC elleni bajnoki végeredménye.

Vasárnap ismét Berkenyén játszott bajnokit a harmadik vonal Közép-csoportjában szereplő Bánk-Dalnoki Akadémia. A huszonhetedik körben a tavasszal menetelő, nyolcadik helyezett PEAC gárdáját fogadta a sereghajtó Nógrád vármegyei alakulat. Kiegyenlített mederben indult a meccs, leginkább küzdelem jellemezte a találkozót, szórványos lehetőségekkel. Aztán az első félidő derekán egy szépségdíjas gól miatt hátrányba kerültek a házigazdák. Bachesz félollozós mozdulattal vette be a kaput.

Nem maradt sokáig ez az állapot, mert egy szöglet után Hajdu fejjel válaszolt, így egállal fordultak a felek. A második játékrészben folytatódott a csata. Volt alkalma nyerni a pályaválasztónak, ahogy a másik oldalnak is. A hajrához érve Darabont piros lapja miatt megfogyatkoztak a vendéglátók, de ezt az emberfórt már nem tudta kihasználni ellenfelük, így egy egyes döntetlennel ért véget az ütközet.

NB III Közép-csoport, 27. forduló:

Bánk-Dalnoki Akadémia-PTE-PEAC 1-1 (1-1)

Berkenye, Sportpálya, 70 néző. Vezette: Virág A. B. (Kovács II T., Bencze A.)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Zima – Molnár (Szentpéteri, 91.), Hajdu, Frey, Petrezselyem – Török (Szabó Sz., 46.), Darabont G. – Haronisz (Barát, 69.), Kócsa, Király (Fellegi, 85.) – Rosta (Sápi, 69.). Vezetőedző: Tábori Ákos.

PTE-PEAC: Paceka – Varga B., Bozóki, Forró, Bischoff (Nagy M., 83.) – Temesvári – Kása (Miltner, 62.), Bachesz (Gelencsér G., 62.), Bohata (Archie, 62.), Gelencsér B. (Makai, 71.) – Keresztes. Vezetőedző: Lőrinc Antal.

Sárga lap: Rosta, Molnár, Barát, Hajdu, ill. Forró, Lőrinc, Bozóki

Piros lap: Darabont G. (75., Bánk-Dalnoki Akadémia)

Gól: Hajdu (29.), ill. Bachesz (26.)

Tábori Ákos:  Azt gondolom, hogy amit elterveztünk játékot, azt végre tudtuk hajtani. Hiányérzetem van a támadószekcióban, ott azért megvoltak a ziccereink, tehát ez a három pontot is jelenthette volna számunkra. Az még egy pozitív, hogy föl tudtunk állni a hátrányból. Legközelebb jobban oda kell figyelni a befejezésekre, és akkor talán még a győzelem is sikerülhet. 

Lőrinc Antal:  Először is, gratulálok a bánki játékosoknak és az edzőkollégáknak is, akik kénytelenek minden második hétvégén ilyen körülmények között futballozni, aminek az NB III-as szinthez semmi köze nem volt a mai napon! A futball, amiért az ember dolgozik, vagy amiért elutazunk háromszázhúsz kilométert egy bajnoki mérkőzés miatt, az gyakorlatilag kapott egy fejlövést a mai nap! Képtelen volt mindkét csapat két passzt megtenni, a levegőben volt a labda kilencven percen keresztül, és gyakorlatilag egymás hibájából próbált élni mindkét csapat. Nagyon szomorú vagyok, amikor ilyen mérkőzéseket látok! Amikor elkezdtem csinálni ezt a munkát, a megye egyben is játszottunk hasonló körülmények között, amit az ember valamilyen szinten feldolgoz, de az NB III szerintem kicsit azért más szint! De még egyszer mondom, gratulálok a bánki játékosoknak, mert hősiesen küzdöttek! Mi is próbáltunk nyerni, ők is. A mai napon ennyi volt benne. Most gyorsan pakolunk és a lehető leggyorsabban elindulunk haza, mert szerdán bajnoki meccsünk van az Iváncsa ellen. 

A bajnokság aktuális állása: