2024.05.09.

Bajnoki döntőnek beillő meccsel zárul a bátonyterenyei teremtorna

A Bello Breaking és a Végzetesek csatája határozza meg, hogy melyik csapat lesz a végső befutó.

Szombaton véget ér a tizedik bátonyterenyei téli teremlabdarúgó bajnokság. Úgy alakult, hogy egy gyakorlatilag bajnoki döntőnek beillő csörtét is tartogat a tizenharmadik forduló. A jelenleg hárompontos előnyt birtokolva éllovas Végzetesek a perpillanat ezüstérmet érő pozíciót birtokló Bello Breaking együttesével csap össze. Az utóbbi gárda győzelme egyúttal bajnoki címet érne, a döntetlen a mostani első helyezettnek kedvez. A mérkőzés előtt mindkét társulat csapatvezetőjét megszólaltattuk. Lássuk az előzetes gondolatokat!

X. Bátonyterenyei Téli Teremlabdarúgó Bajnokság, 13. forduló, 2024. február 10. (szombat), 16.00:

Bello Breaking-Végzetesek

Dinka Krisztián, Bello Breaking:Mindenképpen az első helyért megyünk, az aranyra hajtunk! Az ellenfélnek elég az iksz is, így nyernünk kell. Az egész tornának úgy indultunk neki, hogy meg akarjuk nyerni. Tavaly harmadikok lettünk, most feljebb akartunk lépni. Sajnáljuk, hogy két csapat is visszalépett, ez kicsit fura, de hagyjuk… Azért szerettünk volna a Bakos Villel játszani egy jó meccset, ez viszont nem sikerült. Maga a rendezvény egyébként színvonalas, a csapatok egyénileg nagyon jó, képzett játékosokból állnak. A torna eddigi részében mutatott játék alapján, savanyú lenne a szőlő, ha csak másodikok lennénk. A visszajelzésekből is ezt szűrtük le. Megnéztük az ellenfelet az előző fordulóban. Elég erőszakosak, határozottak, fizikálisan erősek. Sajnos Tari Raul külföldön van, így nem tud jönni. Rajta kívül mindenki egészséges, nincs sérült. Nagyon várjuk a szombatot!

Oláh Szabolcs, Végzetesek:Azt gondoltuk, a legjobb helyezés, amit elérhetünk a tornán, a hetedik vagy nyolcadik pozíció. Úgy vágtunk neki a bajnokságnak, hogy mindent megteszünk a győzelmekért, de ha netán nem jön össze, akkor sem keseredünk el, mert most álltunk először össze egy csapatként. A kevés idő alatt viszont gyorsan összeszoktunk, egy jó gárda állt össze. Egy olyan társaság lettünk, akik küzdenek és mindent megtesznek egymásért a pályán. Ez eddig be is vált, mert még nem kaptunk ki a tornán. Ez egy nagyon jó bajnokság. Már az előző szezonra is szerettem volna összeállítani egy csapatot, de végül nem sikerült. Ezt sajnálom, de aztán a mostanira összejöttünk. Nagyon örülök, hogy egy ilyen erős rendezvényen vehetünk részt, amit köszönünk Tarjáni Lászlónak! Lehet jelentősége, hogy nekünk a döntetlen is jó. Nyilván nem arra fogunk menni, hogy iksz legyen, mindent meg fogunk tenni azért, hogy nyerjünk, de ha netán remizünk, annak is nagyon fogunk örülni. Nem lennék azonban szomorú a második hely miatt sem. Kicsit bántana ugyan, mivel sok mindent tettünk azért, hogy így álljunk, de az ezüstéremnek is tudunk majd örülni. Szerintem így elsőre az is egy nagyon jó teljesítmény lenne a csapattól. Az biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk. Az ellenfél egy összeszokott gárda, tele jó játékosokkal. Reméljük, hogy sikerül felvennünk velük a harcot és végül győztesként zárni! Sok sikert kívánok nekik szombaton! Pontosan még nem tudom, de lehetséges, hogy lesznek hiányzónk. Szeretnék megköszönni a csapatomnak mindent, nagyon büszke vagyok rájuk! Húzzuk be a döntőt! 

A további program:

15.00: NBSC-S-Metal

17.00: Mátramindszent-BTC

18.00: Crazy Boys-ELAN

19.00: Street Team-Gold Team

Szabadnap: Flash, Ultimate, Steam.