Vármegyénk élvonalának négy résztvevője is vereséggel hangolt a tavaszi idényre

A Mátraterenye, a Szendehely, az Építők, illetve az Érsekvadkert is kikapott utolsó téli edzőmeccsén.

Vármegyénk első osztályának négy együttese is megtartotta a tavaszi idény előtti főpróbáját. A Mátraterenye és a Szendehely budapesti ellenfélnél kapott ki, az Építők a szlovák harmadik ligás Losonctól kapott pofont, míg az Érsekvadkertet a Pest vármegyei élvonalban versenyző Vác hagyta helyben. Lássuk a részleteket!

Felkészülési mérkőzések:

ASR Gázgyár-Mátraterenye SE 4-2 (3-2)

Budapest, Fővárosi Vízművek SK Sporttelep.

Mátraterenye SE: Csák – Oláh T., Ajtai, Földi, Kerényi (Rácz M.) – Miklós M. (Kotroczó), Percze – Stark, Bata, Domán – Oroszi (Znamecz). Játékos-edző: Bujtár Tamás.

Gól: Oroszi, Stark

Bujtár Tamás: Egy nagyon jó csapattal találkoztunk az utolsó felkészülési mérkőzésen. Az első húsz percben nem nagyon voltunk a pályán, és mire észbe kaptunk, már kétgólos előnyben voltak a hazaiak. Sikerült kiegyenlíteni két szép támadás végen, de sajnos egy szöglet után megint kaptunk egy gólt. A második félidőben rengeteg lehetőséget puskáztunk el, ezekre a hétvégen jobban kell majd koncentrálnunk. Egy nagyon hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, pozitívum, hogy voltak nagyon biztató jelek a mai napon!

Fővárosi Vízművek SK-Szendehely FC 4-1 (4-1)

Szendehely FC: Darázs (Boda) – Dancsó, Pápai, Németh D., Bera – Jele (Márkus), Németh Á., Maczkó, Balogh (Douzi) – Szép (Szegvári), Németh Á. V. Vezetőedző: Kovács Imre.

Gól: Maczkó

Kovács Imre: Az első félidőben ízelítőt kaptunk a gyors, pontos és hatékony játékból, így háromgólos hátránnyal fordultunk. A második etapban ötször vezethettük rá a kapusra a labdát, de egyszer sem sikerült jó döntést hoznunk. A főpróba nem sikerült fényesre, de a hétvégén a tavaszi rajton megpróbálunk majd revánsot venni az őszi vereségért.

Losonci TK-Építők KC 12-1 (6-0)

Építők KC: Hegedűs – Hranek, Gál, Német, Szabó J. – Ökrös, Dániel Z. – Gyetvai, Oláh, Klajban – Palotai D. Cserék: Palotai M., Kollár, Tőzsér. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Gól: Ökrös

Csatlós Tamás: Az volt a tervem, hogy a bajnoki előtt egy héttel egy jó csapattal játszunk. Sajnos, amit terveztem, az nem sikerült. Hét ember betegség és sérülés miatt hiányzott a csapatból, úgy volt, hogy le is mondjuk a mérkőzést, de nem szerettünk volna az ellenféllel kitolni. Így, amit terveztünk, az nem sikerült, hogy egy jó meccset produkáljunk. Remélem, a betegeink és sérültjeink helyrejönnek, mert szeretnénk jól rajtolni a szezonkezdésen. Sok sikert a Losonc csapatának!

Mobitel-Érsekvadkert SE-Vác VLSE 0-6 (0-3)

Diósjenő. műfüves pálya.

Mobitel-Érsekvadkert SE: Tóth R. – Baló, Bozsó, Gréczi, Farkas – Balga, Dávid M., Szabó L. (Kovács Z.) – Benyó, Keresztes M., Cseri. Vezetőedző: Nyikos József.

Nyikos József: Azt gondolom, annak ellenére, hogy egy jelentősen jobb csapattal játszottunk, hatvan percen keresztül egyáltalán nem látszódott a különbség. Csapatként jól csináltuk a dolgokat. Viszont az egyének munkája elég gyatrára sikerült. Ki nem kényszerített hibákból rúgták a gólokat, ez így volt az előző edzőmeccsen is, sok az ilyen. Ezen nagyon sokat kell javítanunk. Úgy látom, azért jó szellemű a társaság és van is benne érték. Akartam, hogy egy olyan ellenféllel játsszunk, mely ellen megérzik, milyen az, amikor magas sebességi fokozatban kell ügyeskedni a pályán. Elég jó tempót diktált a Vác. A hetvenedik perctől már nagyon kijött az erőbeli különbség. Onnantól átszaladtak rajtunk és úgy alakították ki a helyzeteket, ahogy akarták. Ebben a tempóban hatvan perc volt elfogadható abban az értelemben, hogy szerintem jó dolgokat csináltak a fiúk. A jövőben sokat kell javítani a ki nem kényszerített hibákon. Megnézzük ezt a félévet, aztán mindenféleképpen frissíteni kell, van azonban érték a csapatban, ami tetszik! Sok sikert kívánok Kovács Péternek és Burzi Attilának! Jól összerántották ezt a csapatot, jól igazoltak. Látszik, hogy foglalkoztak a játékosokkal a felkészülés alatt. Nem hiszem, hogy lesz gondjuk.