2024.06.13.

Tizenkét csapat kapott megye egyes licencet

A felsorolt klubokon kívül maximum két egyesület csatlakozhat majd a következő idény mezőnyéhez.

A közelmúltban már beszámoltunk arról, hogy a mostani szezont az NB III Közép-csoportjában töltő és onnan búcsúzó Bánk-Dalnoki Akadémia mellett a vármegyei élvonalban szinte már biztosan bajnok SBTC is a harmadik vonalra vonatkozó licencet kapott a 2023/2024-es évadra. Szintén hírt adtunk róla, hogy a Mátraterenye SE, a Szügy SE, illetve a Mátramindszent SE kérelme elutasításra került ilyen-olyan okok miatt. Mostani anyagunkból pedig kiderül, hogy tizenkettő azon klubok száma, melyek megszerezték a régiónk első osztályában való részvételhez elengedhetetlen minősítést. Ahogy korábban már pedzegettek, kikövetkeztethető, hogy a Stécé oda-visszavágós osztályozós párharcán múlik, hogy tizenhárom vagy tizennégy társulat vehet majd részt az előttünk álló kiírásban. Lássuk az érintett listát!

Megyei I. osztályú licencet kapott a 2023/2024-es szezonra: Bátonyterenyei TC, Berkenye SE, Diósjenő SE, Építők KC, Érsekvadkert SE, Héhalom SE, Unicum FC Mohora, Palotás SE, Pásztó SK, Silver Tüzép-Karancslapujtő KSE, Szendehely FC, Szécsény VSE.