Eladó a Szojka Stadion, de nem az SBTC árulja
A létesítményt birtokló magánszemély döntött úgy, hogy meghirdeti az objektumot. Pár nappal ezelőtt egy internetes portál arról számolt be, hogy …
A létesítményt birtokló magánszemély döntött úgy, hogy meghirdeti az objektumot. Pár nappal ezelőtt egy internetes portál arról számolt be, hogy …
Videós összeállítás az NB III-ba kerülő salgótarjániak lefújás utáni öröméről. Mint az olvasóink számára vélhetően már ismert, múlt vasárnap feljutott …
Jó pár fotó tekinthető meg az NB III-as osztályozó visszavágójáról. Mint arról már hírt adtunk, vasárnap kettő nullra nyert Nyergesújfalun …
A hazai háromgólos siker után idegenben két találattal múlta felül a Nyergesújfalut a salgótarjáni csapat. Vasárnap sor került az SBTC …
Videós összefoglaló az idegenben két góllal győzedelmeskedő, így összesítésben öt találattal jobbnak bizonyuló salgótarjániak sikeréről. Vasárnap lejátszotta az NB III-as …
Háromgólos előnyben készülődhetnek az osztályozó párharc második felvonására a salgótarjániak. Mint azzal a Nógrád vármegyei labdarúgás követői nagy része vélhetően …
Mindkét csapat vezetőedzőjét megszólaltattuk az NB III-as osztályozó salgótarjáni mérkőzése előtt. Mint az olvasóink nagy része számára már ismert, vasárnap …
A salgótarjániak edzésén jártunk a Nyergesújfalu elleni párharc első mérkőzése előtt. Mint ismert, vasárnap nekiveselkedik a Nyergesújfalu elleni NB III-as …
Videós összefoglaló a kétgólos előnyről alulmaradó Nógrád vármegyei csapat utolsó harmadosztályú bajnokijáról. Korábban már hírt adtunk róla, hogy múlt vasárnap …
Hiába vezetett két góllal a Nógrád vármegyei csapat, fordítani tudott a Szekszárd. Múlt vasárnap a harmincnyolcadik kör keretein belül Szekszárdon …