Kilenc gólig jutottak a Feláldozhatókkal szemben a termelékeny napot kifogó hazaiak.
Múlt szombaton a Feláldozhatókat fogadta a Kazár a vármegyei harmadosztály Keleti-csoportjának negyedik körében. Lendületesebben kezdtek a vendégek, az első negyedóra után meg is szerezték a vezetést. Hamarosan jött az egyenlítés, majd az összecsapás harmadánál már a felébredő házigazdáknál volt az előny, kisvártatva pedig jött a következő góljuk. Még a szünet előtt tovább nőtt a különbség, ekkora már érezhetően eldőlt a meccs. A második felvonásban sem lassítottak a hazaiak, akik még ötször tudtak eredményesek lenni. A karancsságiak ráadásul amiatt is bosszankodhattak, hogy két emberük is piros lapot kapott. Végül kiütéses, kilenc egyes győzelemre tettek szert a kazáriak.
Vármegyei III. osztály, Keleti-csoport, 4. forduló:
Kazár KSE-Feláldozhatók SE (Karancsság) 9-1 (4-1)
Vezette: Kis Zs. (Kis G. Zs.)
Kazár KSE: Simon – Medve, Kovács Gy., Dobos, Harmat – Boros, Kovács D. (Tátrai, 57.), Bán, Oláh P. – Radics I., Árva. Edzők: Bornai Ferenc, Kovács Valter.
Feláldozhatók SE (Karancsság): Berki S. – Gergely K., Csonka Attila, Botos R., Jónás Sz. (Csonka Achilles, 46.) – Berta (Jónás K., 36.), Csonka D., Makó J., Csonka R. (Berki K., 5.) – Rusznyák, Berki B. Edző: Oláh Norbert.
Sárga lap: Boros, Kovács D., ill. Csonka, Jónás K.
Piros lap: Makó J. (52.), Gergely K. (86., mindketten Feláldozhatók SE)
Gól: Oláh P. (26.), Harmat (30.), Radics I. (31., 45., 53., 82.), Oláh P. (49., 71.), Boros (84.), ill. Jónás Sz. (16.)
Jók: az egész csapat, ill. senki
Kovács Valter: – Első hazai mérkőzésünkön győzelemmel mutatkoztunk be. Sajnos több tényező miatt csak tizenkét játékos állt a rendelkezésünkre, de le a kalappal a srácok előtt, szívvel-lélekkel játszottak. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki és a nagy részét értékesíteni is tudtuk. Már az első félidőben eldőlt a meccs, a második félidőben a vendég kiállítások (első piros lapnál öt egy volt az eredmény) nem befolyásolták a győzelmünket, csak azt, hogy mennyi lesz a vége. Gratulálok a csapatnak!
Oláh Norbert: – Teljesen megérdemelten győzött a Kazár csapata. Az első húsz percben uraltuk a mérkőzést és egy gyönyörű sokpasszos támadásból, meg is szereztük a vezetést. Hogy azután mi történt, fogalmam sincs. Szétestünk fejben, amit a hazai csapat kilenc góllal büntetett. Egy barátomat idézve, végszóul csak annyit tudnék mondani: „ha az a maradék hetven perc nem lett volna, akkor nyerünk.”
A bajnokság aktuális állása: