A Bátonyterenye vereséggel, míg a Héhalom győzelemmel zárt a Heves vármegyei másodosztályú ellenféllel szemben.
Régiónk első osztályának két résztvevője a Heves vármegyei másodosztályú Zagyvaszántóval vívott gyakorló mérkőzést a mögöttünk hagyott hét második felében. A Bátonyterenye csütörtökön egy sokgólos edzőmeccsen kikapott, szombaton viszont a Héhalom győzni tudott. Lássuk a részleteket!
Felkészülési mérkőzések:
Bátonyterenyei TC-Zagyvaszántó SE 4-7 (3-2)
Bátonyterenyei TC: Kis B. – Lőrincz, Tóth G., Varga A., Lenkei – Szekula, Bakos K., Bari, Lengyel – Pöstényi, Siraky. Csereként léptek pályára: Kovács G., Bakos T., Berki Sz., Dávid L. Cs., Nagy M. Vezetőedző: Lászlók János.
Gól: Siraky (2), Bakos K., Bakos T.
Lászlók János: – Amit vártam, az beigazolódott, az ellenfél egy szimpatikus, elég jó futballt játszó csapat volt, mellyel még így is felvettük a harcot. Tíz hiányzónk volt és ifistákkal egészültünk ki. Kettő nullról három kettőre fordítottunk a szünetig. A második félidőben sajnos kijöttek az egyéni hibák, így az ellenfél nyert. Összességében meg voltam elégedve a játékosokkal és a hozzáállássukkal. Vannak még hibák, amiket a jövőben gyakorolni és csiszolni kell. Köszönjük a vendégeknek a sportszerű játékot és azt, hogy komplett csapattal jöttek el!
Héhalom SE-Zagyvaszántó SE 6-2 (1-1)
Palotás.
Héhalom SE: Szilágyi (Farkas R.) – Nguyen, Abért, Kotasz E. (Molnár), Baranyi A. (Varju) – Fodor, Hartyáni (Balog B.), Matusik, Baranyi R. – Gólya, Hajdú J. (Lakatos V.). Edzők: Berkes László, Farkas Ferenc.
Gól: Hajdú J. (3), Gólya, Baranyi R., Balog B.
Berkes László: – Nagyon nehéz volt összehozni az edzőmérkőzést az előző esti időjárás miatt. Köszönjük szépen a Palotásnak, hogy felajánlotta a pályáját és sikerült találkoznunk a Zagyvaszántóval utolsó felkészülési meccsünkön. Kettős érzéseim vannak a találkozó után. Az első félidőben nyújtott játékunk még nem azt mutatta, hogy kész van a csapat a bajnokságra. Viszont a második félidőben már azt láttam vissza a csapattól, amit szeretnénk majd megvalósítani az első hazai fordulóban. Továbbra is nagyon várjuk az első tétmeccset! Nagyon szeretném, ha nem szólna közbe az időjárás és hazai pályán tudnánk játszani.