Hat gólt hozott az edzőmérkőzés.
Múlt vasárnap edzőmeccsen fogadta a vármegyei harmadosztályú Patak a következő szezont egy vonallal feljebb kezdő Rimócot. A változatos, nyílt sisakos gyakorló mérkőzésen hat gól esett, egyenlő eloszlásban, így három hármas döntetlennel zárult a párbaj.
Felkészülési mérkőzés:
Patak FC-Rimóc SE 3-3 (0-2)
Patak FC: Farkas – Kürtössy, Fábián, Mócsány, Tóth A. – Várhegyi, Horváth B., Oravecz, Németh, Dombi – Takács. Csereként léptek pályára: Oláh R., Forgács, Szabó L., Faludi, Rengő. Edző: Bella Sándor.
Rimóc SE: Janusek – Kis I., Bangó Renátó, Csizmadia, Balázs B. – Bangó B., Czupkó, Fábián, Rácz I. – Balázs L., Bangó Rómeó. Csereként léptek pályára: Bangó A., Mátyás J. Játékos-edző: Fábián Róbert.
Gól: Forgács, Várhegyi, Takács, ill. Balázs L. (2), Bangó R.
Bella Sándor: – Első gyakorló mérkőzésünk volt, ahol bemutatkozhattak friss igazolásaink is, de jócskán akadt hiányzó is, ám ennek ellenére maximálisan kielégítette csapatom az elképzeléseimet. A mezőnyben jól játszottunk, helyzeteink is voltak, talán több is, mint a Rimócnak. Elégedett vagyok a látottakkal, a Rimóc csapatának további jó felkészülést és eredményes bajnoki szereplést kívánok!
Fábián Róbert: – Első edzőmérkőzésünkre kis létszámmal érkeztünk, de akik pályára léptek, azokkal elégedett voltam! Helyenként jól játszott a csapat, de védelmi hibákból és eladott labdákból kaptunk gólokat, egy jól működő, szervezet csapat ellen. Van még hová fejlődni, de próbálunk tenni érte, hogy az új bajnokságban helytálljunk! Köszönöm a Patak csapatának, hogy fogadtak minket és sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!