Hiába vezetett két góllal a Keszeg, végül pont nélkül maradt.
Múlt vasárnap a Keszeget fogadta az Ipolyszög a vármegyei harmadosztály Nyugati-csoportjának huszonnegyedik körében. Az első negyedóra után előnybe kerültek a hazaiak, de hamarosan büntetőből jött az egyenlítés, majd még két góllal rukkoltak elő a feltámadó vendégek. Muszta triplázott. Még a szünet szépíteni tudtak a házigazdák, akik aztán a második felvonás elején egalizáltak. A játékrész felénél ismét be tudták venni a kaput az ipolyszögiek, és mivel már sehogy sem tudták remivé módosítani az állást a látogatók, végül négy háromre nyert Takács Gergely legénysége.
Megyei III. osztály, Nyugati-csoport, 24. forduló:
Ipolyszögi SE-Keszegi SE 4-3 (2-3)
Vezette: Chikán P. (Mravik B., Horváth B.)
Ipolyszögi SE: Selymes – Dóka, Keresztes, Tóth G., Maglódi (Balla, 70.) – Ábrahám, Bognár, Gulyás, Papp – Takács, Szemesi. Játékos-edző: Takács Gergely.
Keszegi SE: Petuker – Belencsák T., Fábián, Mezei Cs., Kraft – Baranyi (Tóth Z., 77.), Gömöri, Marosi, Bujtár – Belencsák M., Muszta. Edző: Cseri Kornél.
Gól: Szemesi (16., 38.), Gulyás (53.), Papp (67.), ill. Muszta (24., 27., 33.)
Jók: Dóka, Tóth G., ill. Muszta, Bujtár, Belencsák M.
Takács Gergely: – Jól kezdtük a mérkőzést, vezettünk, aztán a vendégek fordítottak, majd elhúztak két góllal. Még a szünet előtt szépítettünk. A szünetben rendet raktunk a fejekben, érezni lehetett a srácokon, hogy meglesz a meccs! Győzelmünket sajnos beárnyékolja egy súlyos sérülés, ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk Bognár Sanyinak!
Cseri Kornél: – Sajnos tény, hogy számunkra a legnagyobb ellenfél a szezonban mi magunk vagyunk. Minden gondunk és nehézségünk ellenére hétről hétre hatalmasakat küzdünk, de egyelőre nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Nagy dicséret illeti a fiúkat, hogy az első negyedórát leszámítva a kezünkben tartottuk a mérkőzést, ugyanakkor nagy kritika is, hogy ismét engedtük kicsúszni azt… Hogy a következő szintre jussunk, nem kellene más, minthogy a meccslabdákat értékesítsük, illetve hogy hátul ne segítsük az ellenfeleket könnyű helyzetekbe hozni, ha már nekik nem megy önerőből! Tudom, hogy a mostani helyzetünkben ez nehéz, de csak arra lenne szükség, hogy képesek legyünk koncentráltnak lenni a kulcspillanatokban és bizonyosan nem ilyen eredmények születnének! De ez a meccs elment, újat nem mutatott, a hétvégére kell most már összpontosítani és mindent megtenni, hogy a dicséretes küzdésünk végre eredményt is hozzon
A bajnokság aktuális állása: