Duplával, a győztesgólt a 93. percben elérve segítette szép sikerhez csapatát a Mátraterenyét felülmúló Bánk-Dalnoki Akadémia II védője.
Az elmúlt félévek során már megszokhatták olvasóink, hogy szerkesztőségünk minden, a Megyei I. osztályban lejátszott fordulót követően megválasztja az adott hétvége legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A 2022/2023-as szezon huszonhetedik köre után a Bánk-Dalnoki Akadémia II védője, Márkus Martin mellett döntöttünk, aki remek játéka mellett, duplával, a győztesgólt a 93. percben elérve segítette hozzá csapatát a Mátraterenye ellen elért, meglepetésszerű négy hármas sikerhez. Most pedig jöjjön a fontos találatokat jegyző balhátvéddel készült interjúnk!
– Hogyan tudja összefoglalni a meccset?
– A mérkőzés elején picit bealudtunk, ezt kihasználva az ellenfél gyorsan meg is szerezte a vezetést a második percben – mondta Márkus Martin. Szerencsére nem estünk össze a gyors bekapott gól hatására, és dominálni is tudtunk az első játékrészben, viszont gólig csak a félidő lefújása előtti másodpercekben jutottunk el. A második félidőt is jól kezdtük, rendre helyzeteket alakítottunk ki, majd meg is szereztük a vezetést. Aztán jött egy rövidzárlat, az ellenfél tíz perc leforgása alatt megfordította az eredményt. Ezután látszott, hogy már nem maradt sok ereje a vendég gárdának, beszorítottuk őket a védekező harmadukba és a 81. percben egy büntetőből egalizálni tudtunk, majd jött a dráma a 93. percben, amikor egy akció keretein belül megszereztük a vezetést pillanatokkal a lefújás előtt.
– Milyen körülmények között tudott betalálni?
– Az első gólomat egy oldal szabadrúgás után szereztem, centerezni próbáltam a labdát, viszont egy védő visszafejelte, majd a lasztit begyűjtve és az ellenfél kapusának rossz helyezkedését kihasználva, körülbelül harminc méterről átemeltem fölötte a kapuba, így alakult az állás egy egyre. A másodikat pedig egy szépen felépített támadás végén értem el. Egy alapvonalról visszagurított labdát passzolt tovább nekem a társam, látván, hogy jobb pozícióban vagyok és én tíz méterről begurítottam a hosszú alsóba.
– Múlt nyáron igazolt mostani klubjához. Miért döntött így?
– Az előző szezon kezdete után kerestek meg, ekkor még a Hajdúszoboszló játékosa voltam, majd több játéklehetőség reményében döntöttem a váltás mellett augusztus közepén.
– Mi a véleménye együttese eddigi tavaszáról?
– A tavaszi szezont lényegében ott kezdtük, ahol az őszit abbahagytuk, sorra jöttek a vereségek. Aztán április elejétől a diósjenői műfű lett az új hazai pályánk Tereskét leváltva, és itt, ha nem is az első meccstől kezdve, de elindultunk az emelkedőn és sorra nyertük meg a mérkőzéseinket, immár zsinórban ötödjére.
– Ennyit jelentett az újdonsült ideiglenes környezet?
– Igen, a jó sorozatunk részben a pályának is köszönhető. Viszont véleményem szerint a csapaton belüli jó hangulatban rejlik a siker. Egyáltalán nincsenek széthúzások, jól elviccelődünk a pályán kívül (néha a pályán is), viszont amikor bele kell állni a melóba, akkor azt kivétel nélkül mindenki kőkeményen megteszi. És még egy fontos erény, hogy az utolsó percig küzdeni tudunk egymásért és a csapatért.
– Szombaton a Héhalmot fogadják. Mit vár a következő bajnokitól?
– Nem lesz egyszerű mérkőzés, újra Tereskén fogunk játszani. Viszont bízom a csapatban, és abban, hogy folytatni tudjuk a győzelmi szériánkat.