Hiába vezetett két góllal is a Nagylóc, a 93. percben elért góllal kiszenvedték a sikert a két osztállyal feljebb szereplő vendégek.
Szerdán a két vonallal feljebb szereplő Berkenyét fogadta a Megyei Kupában a legalacsonybab osztály Keleti-csoportjában versenyző Nagylóc. Mondani sem kell, hogy a látogatók számítottak a párharc egyértelmű esélyesének, mégis sejthettük, hogy nem fogja olcsón adni a bőrét a másik oldal. Maximálisan így is történt. Felszívták magukat a házigazdák, amit az is mutatott, hogy az első negyedóra után Csík Rómeó révén előnybe kerültek. Ezt követően jó darabig nem találtak fogást rendkívül odaadóan futballozó ellenfelükön a nyugat-nógrádiak, akiknek még büntetőből sem ment.
A hajrához érve jött a még nagyobb meglepetés, ismét bevették a kaput a hazaiak, akiknek a szabályok értelmében, már a döntetlen is továbbjutást jelentett volna. Ezután egy nem mindennapi hajrával rukkoltak elő a vendégek, előbb szépítettek, majd Fábri egalizált. Már-már úgy festett, kisebbfajta csodát érnek el a nagylóciak, amikor a 93. percben a duplázó Balga három kettes győzelemhez, egyúttal továbbjutáshoz segítette csapatát. Ahogy már korábban is megtettük, most is hangsúlyozni kell, kalapemelés illeti meg a vendéglátókat, már azért is, hogy több másik gárdának példát mutatva, nemtörődömség helyett, beneveztek a sorozatba, ahol abszolút méltóképpen képviselték egyesületüket, kicsivel több szerencsével pedig egy újabb kört abszolválhattak volna sikeresen.
Nógrád Megyei Kupa, 3. forduló:
Nagylóc SE-Berkenye SE 2-3 (1-0)
Nagylóc, 100 néző. Vezette: Kiss D. (Homoki G., Bangó R.)
Nagylóc SE: Oláh M. – Oláh K., Juhász, Baranyi S., Varga B. – Oláh Richárd, Csík R. (Csík Cs., 66.), Rácz I., Csík D. – Mátyás J. (Rácz N., 61.), Sámuel (Oláh Roland, 92.). Megbízott játékos-edző: Oláh Roland.
Berkenye SE: Flamich – Porvay, Keresztes, Földvári D., Szandai (Schlenk, 75.) – Mátyás P., Illés, Rottek (Rusvay, 58.) – Greff, Balga, Fábri. Játékos-edző: Rusvay Gergely.
Sárga lap: Sámuel, Oláh K., Oláh M., ill. Mátyás P., Balga
Gól: Csík R. (16.), Varga B. (77.), ill. Balga (80., 93.), Fábri (81.)
Jók: az egész csapat, ill. Fábri, Balga
Oláh Roland: – Le a kalappal a játékosaink és a közönségünk előtt! Köszönjük szépen! Büszkék vagyunk rájuk! Nem látszott meg a pályán, hogy megye egyes csapat az ellenfél. Küzdöttünk, fölvettük a harcot. Kettő nullra is vezettünk már, mégis kiestünk. Oláh Martin büntetőt is védett. A bíróról annyit mondanék, hogy a két partjelző jelezte neki, hogy letelt az idő három perce, de addig tett rá a hosszabbításra is, addig kivárt, még gólt nem talált a Berkenye… Mi egy megye hármas csapat vagyunk, ez az első évünk. A szívünket-lelkünket kitesszük a pályán, így volt ez most is. Sok sikert kívánunk a továbbiakban a vendégeknek, ügyesen fociztak, le a kalappal előttük is! Sportszerű mérkőzés volt.
Rusvay Gergely: – Régóta vagyok benne a labdarúgásban, de amit az elmúlt öt napban élményt adott, arra sosem gondoltam volna! A mai meccsen volt itt minden. Nagyon nehéz mérkőzés volt, egy nagyon lelkes, jó csapat ellen! Sok helyzetünk volt, két kapufánk, kihagyott büntetőnk, de mégis a meccs végén valahogy fordítottunk. Vért izzadva, extrém körülmények között, nem jól játszva, de valahogy tovabbjutottunk! Azt viszont még nem tudom, szombaton mi lesz, mert hárman is súlyos sérülést szenvedtek! Sok sikert a Nagylócnak! Le a kalappal előttük!