2024.06.24.

Szép skalpot szerzett a kupában a Mohora

Egygólos sikert aratott az SBTC ellen Baranyi Tibor csapata.

Szerdán Mohorán vizitált az SBTC a Megyei Kupa harmadik körében. A bajnokságukban közvetlen riválisoknak számító gárdák csaptak össze, így kemény mérkőzésre volt kilátás. Abszolút egyenrangú félnek bizonyultak a társulatok. Minden tekintetben méltó ellenfélként tették a dolgukat a hazaiak, akik az első etap felénél meg is szerezték a vezetést. Káposzta vette be a kaput. Hamarosan egy büntetőgyanús szituációnál maradt néma a játékvezető sípja, de nem kaptak tizenegyest a látogatók. Ezt követően zömében kézben tartották a gyeplőt a házigazdák, akik magabiztosan őrizték vékonyka lépésfórjukat. A második felvonásban már nem volt meg az átütőerő a vendégeknek, akik nem is tudtak válaszolni. Végül egy nullra nyertek a szép skalpot begyűjtő mohoraiak, megilleti a dicséret Baranyi Tibor brigádját.

Nógrád Megyei Kupa, 3. forduló:

Unicum FC Mohora-Salgótarjáni BTC 1-0 (1-0)

Mohora, 100 néző. Vezette: Ordasi I. P. (Pál A., Istvanovszki A.)

Unicum FC Mohora: Földi – Pécsi, Telek (Rados, 77.), Rácz D., Széles B., Molnár K. – Klinger (Strihó, 76.), Káposzta, Bartal (Dallos, 87.), Pistyúr – Szita. Vezetőedző: Baranyi Tibor.

Salgótarjáni BTC: Kanyó – Bakos, Csuka (Klajban, 46.), Leandro, Orosházi (Palkovics, 46.) – Boros (Kecskés, 46.), Nagy X., Horváth M., Csáki (Jakab, 76.), Tarlósi P. – Katona. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Sárga lap: Szita, Molnár K.

Gól: Káposzta (27.)

Jók: Rácz D. (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. Leandro

Baranyi Tibor: – Először is, kezdeném azzal, hogy a játékosok nyolcvan százaléka munkából jött. A továbbjutás sikerét az alázat, a szív, a csapategység hozta. Úgy gondolom, hogy Nógrád megye egyik, hanem a legjobb csapatát sikerült itthon gól nélkül tartanunk és egy nullra legyőznünk. Szerintem teljesen megérdemelt a sikerünk, mivel a gólon kívül is még voltak lehetőségeink, helyzetink, kapufánk, és tényleg a megye egyik, hanem a legjobb csapatát tudtuk gól nélkül tartani. Ez a kollektíva, ez a barátság, ez a testvériség, ez, hogy ennyire együtt vagyunk, újra sikert hozott számunkra. Mi csak ezzel tudunk mérkőzésről mérkőzésre készülni, hogy ennyire egyben van a társaság. További sok sikert kívánok az SBTC-nek! Eddig úgy néz ki, hogy övék a bajnoki cím. Lehet, hogy előre, de gratulálok nekik hozzá!

Sebestyén Szilárd: – Igazság szerint a játékban kevesek voltunk. Azt gondolom, hogy a Mohora teljes mértékben megérdemelte a továbbjutást. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Nekünk folytatnunk kell a bajnokságban a sorozatunkat, és a célunkat elérni, hogy megnyerjük a bajnokságot és feljussunk az NB III-ba! Ezt szeretnénk elérni, és ebből próbálunk meg minél többet kihozni. Reméljük, hogy sikerülni fog!