Csereként beszállva segítette győzelemhez csapatát a Mihálygergét legyűrő Galgagyörk ötvenéves edzője.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre megválasztja a Megyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A most futó idény tizennegyedik fordulóját követően a Galgagyörk játékos-edzője, Deme Csaba mellett tettük le a voksunkat, aki csereként beszállva győztesgólt elérve segítette hozzá csapatát a Mihálygerge ellen elért négy hármas sikerhez. Most pedig jöjjön az ötven esztendős trénerrel készült interjúnk!
– Mi járt a fejében, amikor az utolsó negyedórához érve készülődött a pályára lépésre?
– Őszintén, mikor becseréltem magamat, éreztem, hogy gólt fogok rúgni, és ezt nem nagyképűen mondom – kezdte Deme Csaba. A kispadon lévő játékosoknak és az amellett álló szurkolóknak is mondtam, beállok és gólt rúgok. Ami sikerült is.
– Hogyan nézett ki a mindent eldöntő találat?
– Egy jobb oldali támadás végén a játékostársam kapura rúgta a labdát, ami a hátvédről visszapattant a csatárunkhoz, ő bepasszolta a lasztit a kapu elé, ahova érkeztem és a kapuba rúgtam. Nem volt nehéz, de erre szokták mondani, oda kell érni.
– Kétszer adott magának lehetőséget a megye kettőben, mindkétszer gólt szerzett. Adódik a kérdés, miért nem játszik többet?
– Az a kettő három, mert ősszel a másik felnőtt csapatunkban is játszottam egy mérkőzést és ott a 81 .percben beállva rúgtam gólt. Szóval háromból három, ami nem rossz szerintem. Én nem igazán szeretnék sokat játszani, mert sok fiatal van a csapatban, szeretném, ha ők fociznának. De a szükség sokszor nagy úr. Sokszor nagyon fáj a lába, de ennyit még bírok. Nagyon jól esett a mérkőzés után a sok gratuláció, főleg az utánpótlás játékosaimtól, akiknek szintén az edzője vagyok.
– Mit vár a gárdától a tavaszi idényben?
– Minden játékosomtól elvárom, hogy a legjobbat nyújtsa az adott mérkőzésen. Szeretnénk egy jó helyezést elérni és nem szégyent vallani. Tudom, tudjuk, nehéz lesz, de hátha sikerül. Játsszunk mindig egy jó meccset. Itt szeretném megjegyezni, mi évek óta küzdünk egy nagy gonddal, hogy a cserejátékosok keveset játszanak és megsértődnek. Én mióta focizom, mindig a csapat érdekeit néztem, mert lehet úgy is, hogy elmegyünk, úgy vagyunk vele, játsszon mindenki és legyen egy rúgd előre falusi foci. De eredményt csak akkor lehet elérni, ha mindenki beáll a sorba és a csapatot nézi, hogy legyen eredmény, és ezzel senkit nem szeretnék megbántani, de nekem ez a véleményem erről. Büszke vagyok az összes galgagyörki játékosra, U7-től a felnőttig, hogy itt lehetek közöttük és velük.
– Ezen a szinten példátlan Nógrád vármegyében, hogy egy csapat villanyfényes bajnokin fogadja ellenfeleit. Ezzel együtt, szóba-szóba kerül, a reflektorok fényének erőssége…
– Ha már van, használjuk is is. Minden rendben van vele, mérési jegyzőkönyv is készült róla. Mi szeretünk így játszani, és már sok mérkőzés zajlott le így, akár a Pest megyei bajnokságban, sőt még kupameccs is volt, és a Nógrád megyei bajnokságban is rendeztünk bajnokikat. Azért, hogy még erősebb legyen a fény, a kapuk fölé is szereltük reflektorokat. Szerintem semmi gond nincs, csak hozzá kell szokni. Tudom, mert ebben a szakmában dolgozom. Akinek nem tetszik, mondjon bármit róla. Nem vesszük fel. Sőt büszkék vagyunk rá, hogy ilyenünk van, és volt már más csapatok részéről is megkeresés, hogy itt szeretnének játszani este, de sajnos még nem jön össze a magas rezsiköltség miatt. Szóval mindenkit szeretettel várunk mindig. Szeretném, ha több csapatnál lenne, mert higgyétek el, sokkal másabb egy ilyen mérkőzésnek a hangulata és sokkal több néző is van. Csak egy példa, egy U16-os mérkőzésen közel száz néző volt!
– Korábban már felmerült, hogy később akár még magasabb osztályban is el tudnák képzelni magukat. Jelenleg, hogy állnak ehhez a témához?
– Ha minden jól megy, lesz egy nagy változás, de erről előre még nem szeretnék beszélni. Nyitottak vagyunk mindenre. Hátterünk meg van hozzá. Minden utánpótlás csapatunk megvan. Szeretne az egyesület minél szebb eredményeket elérni minden szinten. Volt és van nagyon sok tehetséges gyerkőc nálunk. Van, aki már Amerikában is volt focizni innen. Szóval nincs határ. Köszönjük, hogy ilyen színvonalas bajnokságban szerepelhetünk.
– Szombaton Szügybe látogatnak. Mire számítok a találkozótól?
– Sajnos tovább nőtt a sérültek listája. Az én részemről bármilyen eredményt elfogadok. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Játsszunk egy jót.
– Lesz 4/4?
– Szerintem nem, de soha nem lehet előre tudni, mi lesz. Ha most nem, remélem, lesz még rá alkalmam ebben a szezonban. Imádom, szeretem a focit. Nélküle el sem tudom képzelni az életem.