2024.10.08.

Folytatja a szezont az SBTC

Vasárnap Tiszaújvárosba hivatalosak a salgótarjániak az NB III-ban.

Az Eger elleni vereség és két hét bajnoki szünet után vasárnap ismét pályára lép az NB III Észak-Keleti-csoportjában az SBTC. A nyolcadik körben Tiszaújvárosban fognak vendégeskedni a fekete-fehérek tizenhat órától. Szokásunkhoz hűen, ismét megszólaltattuk az érintett társulatok mestereit. A hetedik helyezett házigazdákat felkészítő Vitelki Zoltán mellett a salgótarjániakat irányító Sebestyén Szilárd is megosztotta előzetes gondolatait. Lássuk a felvezetőket!

NB III Észak-Keleti-csoport, 8. forduló, 2024. szeptember 22. (vasárnap), 16.00:

Termálfürdő FC Tiszaújváros-Salgótarjáni BTC

Tiszaújváros, Sportcentrum. Vezeti: Hajdú Dávid (Tőkés Róbert, Kovács Zoltán)

Vitelki Zoltán, a Termálfürdő FC Tiszaújváros vezetőedzője: – Vegyes a kép az eddigi idényünk kapcsán. Főleg a hazai mérkőzésekben vannak hiányérzeteim, de úgy gondolom, hogy viszonylag stabil teljesítményt tudtunk nyújtani, ami eredményben nem mindig párosult. Konkrét célkitűzésünk nincs. Szeretnénk minél előrébb végezni. Ehhez szerintem megvan a kellő állomány. Minden mérkőzésből szeretnénk kihozni a maximumot. Minden évben jó meccseket játszottunk a Salgótarjánnal. Azt látom, hogy anyagiakban azért nincsen a városban olyan lehetőség, hogy komoly csapatot tudjanak csinálni. Azért az mindenféleképpen látszik, hogy a játékosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy tudják stabilizálni a pozíciójukat. Kemény csatát és hazai győzelmet várok. Tóth Borisz ebben a szezonban már nem áll rendelkezésemre. A többiek játékra készek. 

Sebestyén Szilárd, a Salgótarjáni BTC vezetőedzője:Két hete volt az utolsó bajnoki. Még jó, hogy nem volt forduló, az első hét döcögős volt, mert kevesen edzettünk, családi probléma, munkahelyi elfoglaltság, sérülés, betegség miatt. A második hétre kiegyenesedtünk és el tudtuk végezni a tervezett feladatokat! A soros ellenfelünk nagyon stabil csapat, mindig a közvetlen élmezőny mögött helyezkedik el. Rutinos és fiatal játékosok, jó elegyet alkotnak, többen a Diósgyőrben nevelkedtek. A mostani bajnokságban rapszodikus teljesítményt nyújtanak. Nekünk minden mérkőzésen, így most is, egységesnek, alázatosnak kell maradni, illetve a kapu előtt jobban kell koncentrálni. Nem számíthatok Sulyok, Kecskés és Makádi játékára.