2024.10.12.

Felnőtt ellenfelet múlt felül a Talent U17

Az Érsekvadkert második számú csapatával szemben nyert edzőmérkőzést Szenográdi Péter alakulata.

Vasárnap a vármegyei harmadik vonal észak-nyugati-csoportjában szereplő Érsekvadkert tartalék együttesét fogadta a Talent U17-es korosztálya. Szenográdi Péter fiataljai végül sima, három nullás győzelmet jegyezhettek fel felnőtt ellenfelünkkel szemben.

Felkészülési mérkőzés:

Talent 2019 SE U17-Érsekvadkert SE II 3-0

Balassagyarmat, Kövi Pál Sportközpont.

Talent 2019 SE U17: Majer – Varsi, Deák, Pálok Janzsó – Király, Miklián – Keskeny, Telek, Sisa – Varga. Cserék: Frenyó, Balla. Vezetőedző: Szenográdi Péter.

Érsekvadkert SE II: Ivanics – Hustyava, Pálfi, Baló, Beluczki – Sipos, Őszi, Medvik, Csiki – Varga S., Kovács R. Cserék: Gubik, Lakatos. Megbízott játékos-edző: Gubik Ákos.

Gól: Varga (2), Balla

Szenográdi Péter: – Nehézkes volt a mai, mivel először találkoztunk felnőtt csapattal, plusz péntek este egy nagyiramú meccset játszottunk. Fáradtak voltak a lábak, de amit kértem, azt teljesítették a fiúk, még, ha több hiba is volt, de elfogadható teljesítményt nyújtott mindenki. Köszönöm a ‘Vadkert II-nek, hogy sportszerűek voltak a fiatalokkal, további sok sikert nekik!

Gubik Ákos: – Egy fiatalokból álló, nagyon jó csapat ellen játszottunk. Sajnos ez volt az első edzőmérkőzésünk. Nagyon meglátszott a csapaton, hogy egy ideje már nem mozogtunk. A fiatalokból álló, lelkes ellenfél nagyon szépen tette-vette a labdát, megérdemelten győztek. Nekünk a kondi hiánya nagyon kijött, ahogy a távollévő emberek hiánya is érződött a teljesítményünkön.