2025.05.09.

Újra győzni fog az éllovas duó a nyugati vármegyei háromban?

A Patak a Rétságot fogadja, a Szügy II a Dejtárt látja vendégül.

Ezen a hétvégén a második kört bonyolítják le a vármegyei harmadik vonal nyugati-régiójának 2024/2025-ös szezonjában. Egy meccset szombaton rendeznek meg, négy mérkőzésre vasárnap kerül sor. Lássuk, mit várunk az aktuális program kapcsán!

Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, rájátszás, 2. forduló, 2025. május 10. (szombat), 14.00:

Kétbodony SE-Nőtincs SE

Mindkét csapat elég sima sikerrel indította az érdemi tétet nélkülöző középházi rájátszást, egyaránt hat-hat gólig jutva. Leginkább egyébként Matyóka Ferenc brigádja lehet motivált ebből a négyesből, hiszen mélyről jöttek fel a nőtincsiek, az ő szemszögükből pedig egy ötödik helyen történő szezonzárás sikerként lenne elkönyvelhető. Érdekesség, hogy két héttel ezelőtt éppen egymás ellen fejezték be az alapszakaszt a felek, akkor fordított szereposztásban a mostani látogatók örülhettek, egy tizenegy találatot tartogató csörte végén. Valószínűleg ismét egy igen csak nyílt sisakos ütközetben lesznek érdekeltek a legénységek, ahol bármi megtörténhet. Ugyan az ismerősebb környezet a kétbodonyiak sikerét vetíti előre, az utóbbi időben komoly menetelést bemutató, zsinórban öt meccset behúzó vendégek nyilván menni szeretnének tovább megkezdett útjukon és most sem adnák alább egy pozitív végkifejletnél.

2025. május 11. (vasárnap), 17.00:

Patak FC-Rétság FC

A mezőny éllovasa fogadja a harmadik helyezettet, pontszámok tekintetében viszont jócskán megelőzik ellenfelüket a bajnoki címre hajtó hazaiak, akik céljaik megvalósítása érdekében, nem hibázhatnak. Az előző körben hosszú idő után ismét kikapó vendégek finoman szólva sem mindennapi körülmények között maradtak alul legutóbbi küldetésükön, hiszen a rendes játékidő utolsó percére kanyarodva még előnyben voltak… Nincs azonban idő búslakodni Havay Zoltán legénységének, itt az újabb erőpróba, egy igen erős riválisnál. Kisebb kérdésnek tűnik, mennyit vehetett ki a patakiakból szerdai kupafellépésük, ahol emelt fővel szenvedtek vereséget két osztállyal feljebb futballozó riválisukkal szemben. Ezen adaléktól elvonatkoztatva, a saját játékterükre joggal támaszkodhatnak a házigazdák, akik mindenképpen megtartanák a szezon zárásáig jelenleg is birtokolt éllovas titulusukat. Esélyesként is jelölhetjük meg a listavezetőt, nem szabad azonban egy laza karlegyintéssel elintézni a bármire képes, perpillanat is birtokolt bronzérmes pozíciójuk megtartásáért küzdő látogatókat.

Szügy SE II-Dejtár SE

Emlékezetes diadallal melegítettek az aranyéremért iparkodó szügyiek, hiszen szó szerint az utolsó pillanatokban fordították a maguk javára legutóbbi küldetésüket. Az tuti, hogy önbizalom terén remekül fest Koplányi Örs társulata, tavasszal csak az éllovas tudott megálljt parancsolni a bajnoki címről természetesen még nem lemondó garnitúrának. Jelenleg csupán egy ponttal maradnak le az első helytől a házigazdák, teljesen nyílt tehát a verseny, ezzel együtt, nem nagyon fér bele egy-egy félrelépés, ezt a meccset is be kellene húzni. A látogatókat is fűtheti a bizonyítási vágy, hiszen még egészen biztosan nem mondtak le a bronzéremről, mely medália akár még össze is jöhet a későbbiekben. A mostani mérkőzés előtt a hazaiakat ruházzuk fel több sansszal, jobbik arcukat felvonultatva, nem ismerhetnek pardont. Járna a kalapemelés a dejtáriaknak, ha meg tudnák fricskázni ellenlábasukat, nehéz menet elébe néz Balga Ferenc armadája.

Érsekvadkert SE-Keszegi SE

Egyaránt búfelejtésben gondolkodó társaságok néznek egymással farkasszemet ezen a találkozón. Közös a résztvevőkben, hogy kikaptak az előző fordulóban, ahogy az is, hogy nem igazán remekeltek a tavaszi idény eddigi részében, így kénytelenek voltak kimaradni a legjobb négyből. Mindkét brigádra ráférne tehát egy újbóli sikerélmény, ami plusz löketet adna a hátralévő köröket megelőzően. Kár tagadni, valódi tétje nincs a csörtének, a középház nem erről szól… Egyébként jelenleg négy ponttal előzik meg vetélytársukat a ‘vadkertiek, akik egy eredményes manőver segítségével ellépnének a másik oldaltól, egy keszegi diadal viszont azt jelentené, hogy közel kerülnek egymáshoz a csapatok. Otthonukban kicsivel esélyesebbnek érezzük a hazaiakat, akkor sem kapnánk fel viszont a fejünket, ha nem üres kézzel fejeznék be ezt a küldetést a látogatók, egy változatos összecsapásra számítunk, ahol nem lenne meglepő egy gólkavalkád.

Felsőpetény-Szendehely FC II-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)

Az idény végét már vélhetően igen csak váró társulatok ugornak egymásnak ebben az ütközetben. Az alsóházi labdázgatás már csak arról hivatott dönteni, hogy melyik alakulat fejezi be az évadot a nem túl szívderítő sereghajtó pozícióban. Most a felsőpetényiek az utolsók, kétpontos hátrányban a szabadnappal melegítő vendégekkel szemben. A házigazdák egy sok találat tartogató döntetlennel hangoltak, terveik szerint pedig ezúttal mindenképpen lezárnák öt meccs óta tartó nyeretlenségüket. Érdekesség, hogy éppen a soros vetélytárssal szemben aratta utolsó győzelmét Laczkovszki Zsolt brigádja, a cél megismételni az akkori eredményt. Meglátjuk, mennyire tudják megakadályozni ellenfelük törekvését a berneceiek, akik tavasszal eddig csak fiaskókat jegyezhettek fel, két alkalommal pedig ki sem álltak. Nincs egyszerű szituációban Németh Krisztián, valahogy azonban még fel kellene ráznia övéit a hajrára, máskülönben helyet fog cserélni a tabellán a két gárda.

Szabadnap: Nógrádsáp-Legénd SE.