A Patak a Rétságot fogadja, a Szügy II Keszegre látogat, a Dejtár a Nőtincset látja vendégül.
A mostani hétvégén a tizenhetedik fordulót fogják lebonyolítani a vármegyei harmadosztály nyugati-csoportjának 2024/2025-ös idényében. Egy mérkőzést szombaton rendeznek meg, míg négy csörtére vasárnap kerül sor. Nézzük meg, mire számítunk a soros program kapcsán!
Vármegyei III. osztály, Nyugati-csoport, 17. forduló, 2025. március 22. (szombat), 12.00:
Dejtár SE-Nőtincs SE
Mindkét gárda egy sokgólos döntetlent követően léptek újra pályára az aktuális kör egyetlen szombati mérkőzésén. A házigazdák egy rangadónak beillő meccsen ikszeltek idegenben, ezzel szemben a másik oldal csalódásként élhette meg az említett remit. A tabellán elfoglalt pozíciók alapján nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy a hazaiakat jelöljük meg favoritként, a minél szebben csillogó éremért iparkodó társulatnak otthonában illene nyernie, ha komolyan gondolja a merészebb ambíciókat. A nőtincsiek továbbra is kétarcú brigád benyomását keltik, és ugyan télen erősítettek, ez idáig nem tudták átlépni saját árnyékukat tavasszal sem. Maradjunk annyiban, meglepetésként könyvelnénk el, ha éppen most tudna megtáltosodni Matyóka Ferenc társulata, nálunk a dejtáriak az esélyesek.
2025. március 23. (vasárnap), 12.00:
Keszegi SE-Szügy SE II
Ezen mérkőzést megelőzően is kellő nyugalomban tudjuk több sansszal illetni az egyik résztvevőt, nevezetesen a jó formában lévő szügyieket, akik elvileg mostani küldetésükön sem hibázhatnak. A tavaszi rajton egyelőre beragadó hazaiak egy vereséget követően egy igen lehangoló döntetlent jegyezhettek fel, lenne tehát honnét felállniuk, amennyiben viszont nem rukkolnak elő egy főnixmadárszerű feltámadással, ismét fejet kell hajtaniuk ellenfelük előtt. A vendégek minél előkelőbb dobogós helyért hajtanak, evés közben jön meg az étvágy alapon pedig, mostanra már a bajnoki címmel is szemezgetnek. Ahhoz azonban, hogy ez az álom fennmaradjon, vasárnap sem léphetnek félre, akár simább, akár nehezebb körülmények között, de folytatniuk kellene eredményes szériájukat. Megilletné a kalapemelés a házigazdákat egy esetleges csíntevés kivitelezése esetén.
2025. március 23. (vasárnap), 15.00:
Patak FC-Rétság FC
A forduló rangadóján néznek farkasszemet az érintettek, bár öt pozíció és jó pár pont van a gárdák között, ne feledjük, ősszel fordított szereposztásban szép skalpot tettek zsebre a rétságiak, akik most valami hasonlóban gondolkodnak. A házigazdák már februárban lejátszottak egy bajnokit, ahol ikszeltek, majd később elvárható módon diadalmaskodtak, az azóta eltelő időszakban viszont ilyen-olyan okok miatt nem tudtak pályára lépni, mely tényezőnek akár a vasárnapi meccsre is lehet hatása. A látogatók már háromszor is viaskodtak tavasszal, egy vállalható vereséget követően hozták a kötelezőt, majd legutóbb a sírból mentették ikszre ütközetüket. Ezúttal sem merjük leírni a rétságiak, akik maximális odaadással rágós falatnak bizonyulhatnak, összességében viszont úgy érezzük, ha nem is sokkal, de esélyesként tekinthetünk a patakiakra.
Érsekvadkert SE-Kétbodony SE
Bár ennek a párosításnak is megvan a favoritja, mérget ezen meccset megelőzően sem mernénk venni, hogy biztosan bejön a papíroforma. A ‘vadkertiek ez idáig meneteltek tavasszal, három alkalommal is hengerelve nyertek, mindeközben a gólokat is szépen termelte Farkas Bálint brigádja. A vendégek egy héttel ezelőtt egy vármegyei egyes ellenfélnek okoztak fejtörést a kupában, és ugyan végül alulmaradt Bartyik Róbert társulata, emelt fővel tette mindezt. A perpillanat hetedik helyezett kétbodonyiaknak nem lehetnek vérmesebb reményeik a második félév kapcsán, komolyabb előrelépésben nem bízhatnak, inkább részsikerekért küzdhetnek. Az tuti, hogy már egy vasárnapi eredményes manőverrel felhívnák magukra a figyelmet, otthonukban azonban közelebb lehetnek az üdvösséghez a hazaiak, akik jó napot kifogva, folytathatják hadjáratukat.
Felsőpetény-Szendehely FC II-Szokolyi Alajos SE (Bernecebaráti-Kemence)
Vérbeli alsóházi viaskodás keretein belül birkózhatnak egy jót a mezőny leghátsó traktusában megtalálható csapatok. A sereghajtó fogadja az utolsó előtti helyezettet. „Most vagy soha” felkiáltással szállhatnak ringbe a felek, ami nem véletlen, ki tudja, mikor lesz hasonló alkalom újra győzniük az idénytől többet váró társulatoknak. A felsőpetényiek még nem tudtak nyerni ebben a kiírásban, egy körrel viszont egy megsüvegelendő remit tettek zsebre, a döntetlen értékét pedig növeli, hogy kétgólos hátrányból állt talpra Laczkovszki Zsolt együttese. A vendégek két abszolút vállalható fiaskó között egyszer nem vállalták mérkőzésüket, a másik oldalnál annyival vannak „előrébb”, hogy korábban már kétszer is örülhettek, illetve ők nem kaptak pontlevonást… Úgy véljük, az ismerősebb környezet miatt összejöhet a vágyott diadal a házigazdák számára.
Szabadnap: Nógrádsáp-Legénd SE.