2024.10.12.

Nagy balhé miatt szakadt félbe a bajnoki

A kialakuló komoly tömegjelenet és a két-két piros lap után a játékvezető nem látta biztosítottnak a mérkőzés folytatását, ezért beszüntette a meccset.

Vasárnap a Legéndet fogadta a Bercel a vármegyei harmadik vonal Dél-Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában. Garaba révén a vendégek szerezték meg a vezetést, majd János Dániel egyenlítése után, Turi révén még a szünet előtt megszerezték a vezetést a házigazdák. A második felvonásban folytatódott a férfias küzdelem, de gól nem esett, ellenben egy nagy balhéban érintettek voltak a felek.

Kettő egyes állásnál a 87. percben járt az összecsapás, amikor komoly tömegjelenetre került sor. Ennek eredményeképpen két-két piros lapot is kiosztott a sípmester. Úgy tudjuk, az egyes számú asszisztenst valamelyik játékos megütötte, de nem tudta beazonosítani, melyik csapat tagja volt az elkövető. A kialakuló feszült légkör miatt a bíró úgy látta, nem biztosított a mérkőzés folytatása, ezért idő előtt beszüntette a találkozót. A nem mindennapi sztori a Fegyelmi Bizottságnál folytatódik.