2024.12.22.

Kiengedve is nyert a Varsány

Hiába hajrázott, csak felzárkózni tudott a Balassagyarmati SC.

Múlt vasárnap a Balassagyarmati SC-t fogadta a Varsány a vármegyei másodosztály huszonötödik fordulójában. Pár perc alatt betaláltak a hazaiak, majd az első félidő derekán büntetőből is eredményesek tudtak lenni. Hamarosan tovább nőtt a különbség, Kiss jutott dupláig. Úgy tűnt eldőlt a meccs, nagy fölényben futballoztak a házigazdák. A második felvonásra azonban könnyelművé vált az előnyben lévő gárda, ezzel együtt, összekapták magukat a látogatók és egy öngól által szépítettek. A második etap derekán tovább faragtak hátrányukból a vendégek, de egyenlíteni már nem tudtak. Végül kitartott a varsányiak vékonyka lépésfórja és három kettőre nyertek.

Megyei II. osztály, 25. forduló:

Varsány SE-Balassagyarmati SC 3-2 (3-0)

Vezette: Zsélyi Cs. (Szűcs M. L.)

Varsány SE: Baráth – Takács R., Rigó, Takács G., Csizmadia – Unyi (Friskó, 74.), Lehoczki (Havasi, 63.), Hegedűs, Báránkó – Szabó B., Kiss Á. (Puszta, 55.). Játékos-edző: Báránkó Gábor.

Balassagyarmati SC: Beniczky – Horváth B. (Buzás, 22.), Rodák, Vas, Varga K. – Csábi G., Pifka, Csókási, Major – Csábi T., Kovács A. (Tóth Á., 90.). Vezetőedző: Babcsán Tibor.

Sárga lap: Hegedűs, ill. Beniczky

Gól: Kiss Á. (5., 28.), Csizmadia (22.), ill. Takács R. (58., öngól), Csábi T. (71.)

Jók: Baráth, Hegedűs, Kiss Á., ill. senki

Báránkó Gábor: – Nagyon jó előkészített pályán tudtunk játszani, ami köszönhető egy helyi vállalkozóknak, Bárány Gábornak, és testvérének, Bárány Ádámnak, akik első telefonhívásra kisegítették az egyesületet, mert meghibásodott a fűnyíró. Az első félidőben nagyon szép játékot mutatott a csapat, szinte gálajáték volt, ahol sikerült három szép gólt rúgnunk. Nem a gólok száma volt, ami tetszett, hanem maga a játék! A második félidőben ez már nem volt elmondható a társaságról! Jött egy öngól es egy szépítő találat. Nagyon sok labdát veszítettünk el a vendégek kapuja előtt, amiből az ellenfél veszélyes íveléseket tudott ránk verni. Izgalmas lett a vége, hiszen kapusunk is mutatott be szép bravúrokat. Kicsit nyögvenyelős második félidő után sikerült itthon tartani a három pontot. Köszönöm Deák Martinnak a nagyon sok disznótoros finomságot, amivel megvendégelte a csapatot a meccs után! Sok sikert a sportszerű vendégcsapatnak!

Babcsán Tibor: – Egyenlő erők küzdelme volt. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban mi domináltunk. Sajnos tizenegyest is hibáztunk. A játékosaim mindent kiadtak magukból, sajnos ennyi van bennük. Szerencse is kell a futballhoz. Jó játékvezetés volt, sportszerű ellenfél és nézők. További sok sikert az ellenfélnek!

A bajnokság aktuális állása: