2025.03.28.

Változatos meccsekre várnak az élbolyra a vármegyei másodosztályban

A Karancslapujtő II Nógrádmegyerbe látogat, a Karancsberény a Balassagyarmati SC-hez hivatalos, a Romhány a Bánk-DUSE II ellen javítana, a Somos a Rimócot fogadja.

A mostani hétvégén a tizenötödik fordulót rendezik meg a vármegyei második vonal 2024/2025-ös kiírásában. Három-három meccsre kerül sor szombaton, illetve vasárnap. Nézzük meg, mire számítunk az aktuális találkozókon!

Vármegyei II. osztály, 15. forduló:

2025. március 22. (szombat), 15.00:

Balassagyarmati SC-Karancsberény-Újbuda Liga

Ellentétes mutatókkal vágtak neki két héttel ezelőtt a tavaszi idénynek a felek. A házigazdák sima vereséggel melegítettek, ehhez képest a másik oldal elvárható győzelemmel hangolt. A balassagyarmatiak nyilván a mostani fellépésen szeretnének javítani, ez a törekvés azonban finoman szólva sem tűnik egyszerű módon kivitelezhetőnek. A látogatók perpillanat éppen le vannak maradva az aranyéremet jelentő pozíciótól, az álmuk pedig az, hogy a lehető legszebben csillogó medáliával zárják szezont, szóval ezúttal sem szabadna hibázniuk. A házigazdák joggal támaszkodhatnak a számukra ismerős környezetbe, ez lehet az az adalék, amit megragadhat Pifka Gergő legénysége. Ezzel együtt, esélyesként tekintünk a vendégekre, akik jobb napot kifogva, nem ismerhetnek pardont, így vagy úgy, de nyernie kellene Berki Krisztián társulatának.

Mihálygerge SE-Karancsalja MSE

Egy vérbeli ki-ki meccs keretein belül birkózhatnak egy jót az eléggé hasonló erősségűnek kinéző gárdák. Ugyan pár héttel ezelőtt fordított szereposztásban kétszer is találkoztak gyakorló mérkőzésen a résztvevők és az említett hangoló találkozók rendre a karancsaljaiak sikerével zárultak, egy sanda gyanúnk szerint, immáron a bajnokságban mindenképpen visszavágna Smelkó Károly brigádja. Közös az érintettekben, hogy egyaránt a visszalépő Építőkből igazoltak, ahogy szintén hasonló jellemző, hogy a lehetőségekhez mérten, szeretnének minél feljebb lépni a táblázaton. Jelenleg ugyanannyi pontot számlálnak a csapatok, a nyerni képes társaság tehát el tudni lépni a másik oldaltól, Meglátjuk, valamelyik alakulat dűlőre tudja-e vinni a dolgokat, mindenesetre nálunk nincsen favorit, bármi megtörténhet a játéktéren.

Mátraverebély-Szentkút SE-Tari SZE

Rövid időn belül másodszorra nézhetnek egymással farkasszemet az együttesek. Ne feledjük, a közelmúltban a tariak otthonában pótolták be a két csapat őszi bajnokiját a felek, akkor Grexa Szabolcs brigádja simán nyert. Természetesen a még mindig pont nélkül álló hazaiak szeretnének revansot venni, amennyiben azonba nem történik valamilyen fordulat, valószínűleg újra a pár pozícióval előrébb fellelhető vendégek örülhetnek majd. A jó ideje sereghajtóként tanyázó ‘verebélyiek pusztán az otthonukban bízhatnak, egyébként azt mondanánk, hogy a masszívabbnak tűnő látogatókat illetjük több sansszal a labda útjára indulását megelőzően. Továbbra is adott a kérdés, vajon mikor lesz képes átlépni saját árnyékát Verebélyi László csapata, lehet, előbb-utóbb sikerül véget vetni a Canossa-járásnak.

2025. március 23. (vasárnap), 13.00:

Bánk-DUSE II-Romhány KSE

Helyszín: Romhány.

Ennek az összecsapásnak egyértelmű adott a favoritja, a tavaszt sokkszerű zakóval kezdő romhányiak mellébeszélés nélkül szeretnének a lehető leghamarabb visszatérni a helyes útra. A párharc érdekessége, hogy a papíron pályaválasztó társulat gyakorlatilag lemondott erről a jogáról és az ellenfél otthonában rendezi meg a csörtét. Szóval Bencsik Emil brigádja még a saját pálya által kölcsönzendő előnyüket is maga mögött tudhatja, úgy tűnik, minden adott lehet tehát egy önbizalomnövelő sikerhez. Persze ehhez vélhetően lesz egy-két szava Szász Jenő garnitúrájának is, a tartalékcsapat korábban már megmutatta, hogy mind pozitív, mind negatív értelemben bármilyen produkcióval elő tud rukkolni, előzetesen nagy talány, vasárnap bajon melyik énjével hozakodik elő a kétarcú gárda.

2025. március 23. (vasárnap), 13.00:

Nógrádmegyer BSE-Karancslapujtő KSE II

Ez az első olyan forduló, amikor hivatalosan is első helyezettként várhatja a kezdősípszót Szőrös Krisztián társasága. Ne feledjük, az Építők visszalépése miatt köszönthettünk újdonsült éllovast. Az biztos, hogy a későbbiekben nem is szeretnék alább adni a ‘lapujtőiek, ahhoz viszont, hogy learathassák igyekezetük gyümölcsét, még sok nagy csatát be kell húzniuk. Kezdésnek itt lesz ez az ütközet, ami rögtön nem is ígérkezik egyszerűnek. Az immáron Grúz Tamás fémjelezte hazaiak egy feledhető remivel vágtak neki a második félév küzdelmeinek, most viszont egy figyelemreméltó skalpszerzéssel kerülnének be a köztudatba. Számukra ismerős közegben nem is írhatók le a házigazdák, akik méltó riválisnak bizonyulhatnak, érdemes lesz résen lenniük a látogatóknak, ha nem szeretnék kellemetlen élményekkel elhagyni a játékteret a lefújáskor.

Somos VSE-Rimóci SE

Kiemelkedő rangadót nem tartalmaz ez a forduló, így azon a véleményen vagyunk, ha valamelyik párbajra bökni kell, ez a csörte tűnik a hétvége mérkőzésének. Ugyan csak három hely választja el egymástól a feleket, pontszámban már jóval nagyobb a differencia a csapatok között, apait-anyait beleadva azonban rágós falatnak bizonyulhatnak a rimóciak. A hazaiak remek diadallal indították a tavaszt, majd a kupában emelt fővel búcsúztak magasabb osztályú ellenfelükkel szemben. Egyben van Oláh Teofil együttese, a cél pedig világos, egy minél szebben csillogó érmet bezsebelni az évad végén, ami lehetőleg a bajnoki cím. Ahhoz azonban, hogy ez az álom valóság legyen, többször nem botolhatnak meg a somosiak, sorban kellene nyerni a küldetéseket. Elvileg vasárnap sem léphetnek félre a hazaiak, semmiképpen nem számíthatnak azonban könnyed erőpróbára, tuti, hogy szeretnének meglepetést elérni a látogatók.

Szabadnap: Varsány SE.