2024.06.18.

Sima győzelemmel lett bajnok a Szügy

Nem sok esélye volt a hét gólt beszedő Galgagyörknek.

Múlt szombaton Galgagyörkön tette tiszteletét a Szügy a vármegyei másodosztály huszonnegyedik körében. Ugyan két perc alatt betaláltak a hazaiak, hamar feleszméltek a sokkból a látogatók és gyorsan egyenlítettek. Az első fél óra után indultak be igazán a vendégek, amely további három találatban mutatkozott meg a szünetig. A második felvonás elején egy öngól segítségével érkezett a szépítés, ezt követően azonban már csak az éllovas tudott eredményes lenni. Egy darabig még helytálltak a házigazdák, a hajrában viszont nagyon simává vált a meccs. Végül hét kettes győzelmet könyvelhettek el a szügyiek, akik a sikerük által matematikailag megszerezték a bajnoki címet.

Megyei II. osztály, 24. forduló:

Galgagyörki SE-Szügy SE 2-7 (1-4)

Vezette: ifj. Remenár M. (Schenk B., Sirankó F.)

Galgagyörki SE: Farkas (Nagy R., 46.) – Madarász, Bagyal, Fehér, Dudás (Kokavecz, 46.) – Gyurika, János D., Jakus, Makkai (Kupecz, 46.) – Bugyi, Turi (Deme, 68.). Játékos-edző: Deme Csaba.

Szügy SE: Tresó – Ágner, Szilágyi, Gaál, Rutai – Mindszenty, Hodászi (Reznyik, 73.), Tátrai, Brezovszki – Hugyecz, Kakuja. Vezetőedző: Koplányi Örs.

Sárga lap: Dudás, Turi, Bagyal, ill. Hodászi, Szilágyi

Gól: Turi (2.), Gaál (49., öngól), ill. Hodászi (10., 42.), Mindszenty (31.), Kakuja (33.), Gaál (78.), Hugyecz (80.), Brezovszki (85.)

Jók: az egész csapat, ill. Gaál (a mezőny legjobbja, aki mindkét kaput bevette), Mindszenty, Ágner, Hodászi, Brezovszki

Deme Csaba: – Egy jó mérkőzésen, megérdemelt vendéggyőzelem született. Gratulálok nekik a bajnoki aranyéremhez és sok sikert kívánok!

Koplányi Örs: – Egyszer valaki elmondhatná, hogy ezt a késői kezdést miért és ki találta ki! Azért, mert mi negyven pluszosok ilyenkor már aludni szoktunk! A második percben viszont gyorsan felébredtünk, és onnantól kezdve átvettük az irányítást, majd ilyen arányban is megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk. További sok sikert kívánok a hazaiaknak! Köszönjük a vendéglátást!

A bajnokság aktuális állása: