2024.12.22.

Nemes gesztus színezte a Balassagyarmati SC edzőmérkőzését

A Csábon vereséget szenvedő vendégek rutinos támadóját köszöntötték a házigazdák.

Bár a vármegyei másodosztályú Balassagyarmati SC súlyos vereséget szenvedett a múlt szombaton lejátszott csábi edzőmérkőzésén, a látogatók szemszögéből egy szép gesztus miatt mégis emlékezetes maradhat a gyakorló meccs. A jelenleg a BSC együttesét erősítő Kovács Attila 2012 és 2018 között a határon túli alakulat futballistája volt, akkoriban jó pár góllal segítette a gárdát.

A rutinos támadót nem várt ajándék fogadta az előkészületi találkozón. A házigazdák egy meglepetéssel kedveskedtek egykori csatáruknak, a kezdés előtt átnyújtották számára az anno viselt 11-es számú mezét. Ez a tisztelet és a megbecsülés jele volt a hazaiak részéről. A sokat látott játékos nagyon megörült ennek az apró figyelmességnek és kellő meghatottsággal vette át hajdani szerelését a vendéglátó klub egyik vezetőjétől, Jozef Györgytől.

Felkészülési mérkőzés:

TJ Csáb-Balassagyarmati SC 8-0 (4-0)

Balassagyarmati SC: Molnár (Beniczky) – Vas, Horváth B., Major, Csókási – Lukács, Gréczi, Pifka, Tóth Á. – Csábi T., Csábi G. Csereként léptek pályára: Kelemen, Kovács A. Vezetőedző: Babcsán Tibor.

Babcsán Tibor: – Újabb edzőmérkőzésen vagyunk túl. Mikor összeállítottuk a felkészülési programot, a célunk az volt, hogy erős csapatokkal játsszunk. Így került sor ismét egy határon túli mérkőzésre Csáb (Tj Vinohrad Cebovce) csapata ellen. Tudtuk, hogy erős csapat az ellenfél, tisztában voltunk az erőviszonyokkal. Jó edzőpartnerei voltunk a hazai csapatnak. Mi több játékost és kapust is teszteltünk a találkozón. Szerettük volna a látni az új játékosokat, hogy mozognak a pályán. Az első félidőben nagy volt a különbség a két csapat közt, ez meg is látszik az eredményen, ami azt gondolom, most másodlagos. A második félidőre már több szép akciót is kialakítottunk, de sajnos gólra nem tudtuk váltani. A mérkőzés végén a hazai csapat egy kis ajándékkal készül volt játékosának, Kovács Attilának. Tiszteletük jeléül megajándékozták azzal a 11-számú mezzel, amiben sikereket ért el a Csáb színeiben. Remek és megható gesztus volt az ellenfél részéről, hogy egy volt játékosuk iránt ilyen tisztelettel vannak!