2024.12.21.

Mit rejthet magában a megújuló vármegyei másodosztály?

Végre kellőképpen változatos küzdelemre van kilátás, masszív mezőny jött össze.

Ezen a hétvégén egyelőre még tizennégy résztvevővel elstartol a 2023/2024-es évad vármegyénk második vonalában. Az utóbbi esztendők, olykor már-már komolytalannak is nevezhető szezonok után ezúttal végre egy kifejezetten érdekes és izgalmas küzdelemsorozatra van kilátás. Úgy véljük, a bajnoki címért három-négy brigád is versenyben lehet. A címvédő Szügy ereje ismert. Nemes feladatnak ígérkezik letaszítani a trónról a regnáló aranyérmest. Hogy mely társulat lehet rá képes? A mezőnyhöz most csatlakozó, de ezen a szinten bivalyerős kerettel rendelkező Vizslás biztosan…

Maradjunk annyiban, vélhetően oda kell figyelni a BSE fiataljaira, Mátyás Zsolt tanítványai ifjú koruk ellenére bármire képesek lehetnek és akár egy igen előkelő pozíciót is elcsíphetnek. Úgy véljük, bár teljesen átalakuláson esett át, meghatározó tényező lesz a Mátraterenye. Főleg odahaza, érdemes lesz felkötni a gatyát, aki győzne szeretne majd a katlanban…

Jól igazolt a Mihálygerge is, joggal pályázik egy felsőházi helyezésre a gárda, de valószínűleg így gondolkodik a Szőrös Krisztián vezette Karancslapujtő II, a Berki Krisztán dirigálta Karancsberény vagy éppen a Varsány és a Rimóc is… Lesz nagy csörték, az tuti!

A Mátraverebély egyelőre abszolút fekete ló. Perpillanat nem igazán határolható be, Pál-Balázs Tamás garnitúrája odaérhet-e az elejére. A Nagylóc és a Balassagyarmati SC kapcsán előzetesen nehéz tippelni, inkább részsikerekben bízhatnak ezeknél a kluboknál. A Tarnak némi stabiltást kölcsönözhet az újdonsült edző, Percze Ferenc, ettől függetlenül azonban nem tűnik egyszerű feladatnak ellépni az alsóházból. Nem véletlenül hagytuk a végére a sajnos nem éppen fénykorát élő Karancsalját, a csapat két újabb kulcsembere lépett le az utolsó pillanatokban, jelenleg nagy talány, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni a szebb napokat is megélő armada. Bízzunk benne, hogy nem következik be a legrosszabb forgatókönyv.