2024.12.21.

Feltámadt a Karancsalja

Négy nyeretlen meccs után a Balassagyarmati SC-nél aratott sima sikert Smelkó Károly brigádja.

Múlt szombaton a Balassagyarmati SC-nél volt jelenése a Karancsaljának a vármegyei második vonal huszonnegyedik körében. Parádésan indították a meccset a motivált látogatók, negyedóra alatt háromgólos előnyre tettek szert, egyúttal elég hamar eldöntve az érdemi kérdéseket. Még a szünet előtt tovább nőtt a különbség. Ezt követően valamelyest összekapták magukat a rémálomból feleszmélő házigazdák, de még csak szépíteniük sem sikerült. A hajrához érve még kétszer be tudták venni a kaput a jó teljesítménnyel előrukkoló vendégek, akik végül könnyed, hat nullás győzelmet értek el.

Megyei II. osztály, 24. forduló:

Balassagyarmati SC-Karancsaljai MSE 0-6 (0-4)

Vezette: Varga M. (Győri M. Sz., Hegedűs M.)

Balassagyarmati SC: Molnár (Beniczky, 46.) – Földi (Buzás, 59.), Rodák (Tóth Á., 83.), Vas, Varga K. – Csábi B., Pifka (Major, 46.), Csordás, Horváth B. – Csábi T., Kovács A. Vezetőedző: Babcsán Tibor.

Karancsaljai MSE: Ivanics – Miklós G., Szőke, Farkas, Bettes – Bolyós G. (Lehoczki, 65.) – Oláh F., Kobolák, Ispán V., Ispán A. – Puporka R. Vezetőedző: Smelkó Károly.

Sárga lap: Pifka, Babcsán, ill. Bettes

Gól: Puporka R. (5., 15., 88.), Ispán V. (7.), Bolyós (38.), Lehoczki (83.)

Jók: senki, ill. az egész csapat

Babcsán Tibor: – Az első félidőben lefutballozott minket a Karancsalja. A második félidőben már voltak szép jelenetek a részünkről is, de a helyzetek kimaradtak. Az első félidő az én lelkemen szárad, mert mindig bátran kísérletezem. A játékvezetés gyalázat volt! Az első számú asszisztens beintett egy jogtalan tizenegyest ellenünk. Még a szabályokat sem ismeri! A játékvezetőnél reklamáltam, hogy a cserejátékos jelentkezett az asszisztensnél, hogy csere lesz, de az asszisztens egyszer sem emelte fel a zászlaját emiatt, pedig háromszor játékon kívül volt a labda. Erre a játékvezető nekem adott sárga lapot… Külön dicséret illeti Kovács Attilát, aki megszervezte három ukrán menekült kissrác támogatását! Ebben nagy segítséget nyújtott neki Csábi Szili, Beniczky Péter, Molnár Péter és az egész csapat. További sok sikert az ellenfélnek! Sportszerű meccs volt. 

Smelkó Károly: – Tényleg egy passzolós, kulturált játékot játszó csapattal találkoztunk, viszont nagyon jó napot fogtunk ki, a remek minőségű, méretes műhelyben! Végig uraltuk a mérkőzést, és nagyszerű támadásokat vezetve, gólokat lőttünk, illetve most a védekezésünk is rendben volt! Minden játékosunk nagyon akart és ennek még is lett az eredménye. Remélem, hogy az utolsó három fordulóban sem csökken a harci kedv, és, legalább hét pontot tudunk szerezni, ha ez így lesz, akkor emelt fővel tudjuk befejezni a bajnokságot! Babcsán Tibornak és szimpatikus csapatának további sok sikert kívánok, és ahogy Tibit ismerem, jövőre sokkal komolyabb célokért fognak harcolni a bajnokságban!

A bajnokság aktuális állása: