A Tar támadója a hajrában elért duplával segítette hozzá idénybéli második sikerét elérő csapatát a Galgagyörk elleni győzelemhez.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon során is hétről hétre megválasztja a Megyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A most futó idény huszonhatodik köre után a Tar támadója, Figura Gábor mellett döntöttünk, aki a hajrában elért duplával segítette hozzá az idényben másodszor nyerni tudó, a hajrára tíz főre olvadó csapatát a Galgagyörk ellen elért négy hármas sikerhez. Most pedig jöjjön a fontos gólokat szerző csatárral készült interjúnk!
– Hogyan tudja összefoglalni a találkozót?
– A meccsre megint tizenöt perc „késéssel” érkeztünk meg – mondta Figura Gábor. Valahogy szinte minden mérkőzésen beleszaladunk egy gyors gólba. Itt kettőbe is. Negyedóra után sikerült támadásokat vezetnünk, és szabadrúgásokat kiharcolni. Utóbbi szituációból két szép gólt is tudott szerezni a csapat két legjobb játékosa. A második félidőben mindkét oldal támadott, majd egy jogos tizenegyessel megint hátrányba kerültünk. Ez nem törte meg a lendületünket. Előbb szögletet követően fejeltem a kapuba, aztán meg egy beadást sodortam be. Igazi csapatmunka volt ez a győzelem. Mindenki odatette magát. Személyesen meccs után már megköszöntem a játékvezetőknek a munkájukat, de itt is szeretném még egyszer. Az elmúlt évek legjobb játékvezetése volt ez. Köszönöm!
– Egy darabig úgy tűnt, egy kisebb mizéria árnyékolhatja be a győzelmet és akár a megszerzett pontok is veszélyben lehetnek…
– Igen, mint kiderült, futott az MLSZ-nél pár kört az ellenfél edzője, de hiába, s végül az óvást se nyújtották be.
– Mi lehetett az oka az elmúlt hetek eredménytelenségének?
– Nagyon sokszor minden összejátszik ellenünk. Ha gyengébb ellenfélhez megyünk, azt a leggyengébb kerettel tesszük. Sokszor alig vagyunk meg és még abból is beteg vagy sérült valaki. Ezért nem jönnek a sikerek.
– A nem túl veretes produkciók után minek lehetett köszönhető a mostani siker?
– Eleinte nyomasztó volt a gyengébb szereplés, de már mindenki elfogadta, hogy ez a szezon ilyen lett. Szerintem a csapat felszabadult egy kicsit, ennek is köszönhető a három pont.
– Szombaton Karancsaljára hivatalosak. Mit vár a mérkőzéstől?
– Ha sikerül egy jó kerettel mennünk, háromesélyes is lehet a meccs.
– Vajon mit hozhat a jövő a gárda számára?
– Van hová fejlődni. Bármi lehet. Van mit átbeszélni a csapatnak.