Mesternégyessel vezette sikerre csapatát a Bánk-DUSE II ellen győzedelmeskedő Karancslapujtő II támadója.
Szerkesztőségünk a tavaszi szezon hátralévő részében is hétről hétre meg fogja választani a Vármegyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját.
A most futó idény tizennegyedik köre után a Karancslapujtő II fiatal csatárára, Rozgonyi Boldizsárra voksoltunk, aki mesternégyessel vezette győzelemre a Bánk-DUSE II ellen öt egyes sikert elérő együttesét. Most pedig jöjjön a jó napot kifogó támadóval készült interjúnk!
– Hogy telt a téli felkészülési időszak?
– Úgy érzem, a téli szünetben sikerült kipihennem magam, viszont a felkészülés elég balszerencsésre sikerült – kezdte Rozgonyi Boldizsár. Sajnos nagyjából egy hetet tudtam edzeni, mivel hétről hétre sérülések és betegségek hátráltattak. Szerencsére ezen a mérkőzésen ez nem mutatkozott ki.
– Milyen gondolatokkal tekint vissza a tavaszi idény első bajnokijára?
– Nyáron a DUSE II ellen rögtön egy vereséggel indítottunk, így tudtuk, hogy nem lesz egyszerű meccsünk. Ennek ellenére a meccs első félidejében elég tanácstalanok voltunk és akaratlanok is. Viszont a mesternek sikerült összerázni minket a szünetben és így a második félidőben sikerült a fordítás.
– Mi a véleménye a saját játékáról?
– Volt néhány helyzet, ahol kicsit szerencsétlenkedtem, de egyébként úgy vélem, jól ment.
– Az Építők visszalépése miatt már az első helyen állnak. Ennek tükrében mivel lenne elégedett az idény zárásakor?
– A bajnoki címmel, viszont szerencsére a csapat összetartó, így nagyon jó a hangulat minden meccs után, ami szerintem nagyon fontos.
– Most lesz egy rövid szünet, majd irány Nógrádmegyer. Mire számít a következő körben?
– Győzelmet várok, és bízom benne, hogy meg is lesz!