A Szügy-Talentet a vármegyei élvonalban újonckét a hatodik helyig kormányzó Koleszár Krisztián szerint sikerült az utóbbi tíz évet megkoronázva értéket teremteni csapatával.
A Szügy-Talent együttese a 2025/2026-os idénynek újoncként nekivágva fejezte be a hatodik helyen a mögöttünk hagyott évadot. A szezonban tíz győzelmet, három döntetlent, illetve kilenc vereséget elkönyvelő társulat szereplése kapcsán Koleszár Krisztián vezetőedzőt kérdeztük.
– Összességében, hogyan értékeli a mögöttünk hagyott évadot?
– Nagyon pozitív, rendkívül értékes évet hagytunk magunk mögött, minden szempontból – mondta Koleszár Krisztián. Nyilván, nem volt egyszerű, hiszen a csapat jelentős részének tanulóéve volt a felnőtt futballban, ráadásul anyagiak tekintetében sem a legoptimálisabban voltunk eleresztve – félreértés ne essék, borzasztó hálásak vagyunk azért, amink van, hiszen azért is rengeteget dolgoztak a bennünket támogatók, segítők – így pláne igazi bravúrt hajtott végre a társaság.
– Akár jobb helyezés is kisülhetett volna ebből a szezonból vagy reálisnak mondhatjuk az elért hatodik pozíciót?
– Jó kérdés. Célkitűzés, mármint helyezésbeli célkitűzés nélkül vágtunk neki a bajnokságnak, a saját arculatunkat, identitásunkat kívántuk építeni. Persze, ahogy teltek a hónapok egyre tapasztaltabbak is lettünk, jól alakultunk, s úgy sikerült mérkőzéseket megvívni, ahogy elterveztük, többször győzelmet elérve azáltal. A tavasszal már éreztem, helyezésben is van keresnivalónk, akkor úgy gondoltam, hogy a “felsőház” optimális cél lehet. Utólag azt mondom, hogy volt feljebb az általunk elért hatodik helyezésnél is, ám a saját hibám és hibáinkon kívül, rajtunk kívülálló tényezőknek – amelyekkel teljesen felesleges foglalkoznunk – is kedvezőbben kellett volna alakulnia, tehát végül is kijelenthetem, hogy a helyünkre kerültünk a végére. Illetve, így utólag azt is megoszthatom, hogy a fiúk két-három frontos évet húztak le, volt olyan, aki így vagy úgy, de hetvennyolc meccsen versenyzett, tehát elképesztő leterheltség közepette produkált kiválót. Ki tudja…
– Milyen pozitív tényezőknek tulajdonítja az újoncként elért eredményt?
– Magasra tolt, nagyot vágyó, de ugyanakkor teljesen világos és kivitelezhető cél került kijelölésre a srácok irányába. Meghatároztam az általam gondoltakat, amelyre külön-külön reagáltak a fiúk és fogadták el egyhangúlag. Felépítettük önmagunkat, türelemmel, alázattal dolgoztunk, bármi történt is közben, a kijelölt útról soha sem tértünk le. Az egész bajnokságot kulturáltan focizva, korrekt, eleganciával telve játszottuk le, nagyon-nagyon magas tűrésküszöbbel – aminek persze nem kellene ilyen magasra tolva működnie, lévén véleményem szerint jóval szűkebb határok szükségeltetnek több tényezőt tekintve is – a futballpályán. A csapatnak, bár szemtelenül fiatal, óriási tartása volt, dacolt minden – olykor gusztustalan – atrocitással, provokációval, rendkívül fegyelmezetten és emelt fővel tolva végig a bajnokságot. Ilyen keretek között a társaság nagyon gyorsan egymásra talált, az idősebbek – ja, a legidősebb idén lett harminc – a fiatalokkal hiper tempóban megtalálták a közösséget, tisztelet és többnyire felhőtlenség uralkodott az öltözőben. A csapat magjával hosszú ideje együtt pallérozódtunk az utánpótlás futballban, ismerjük és szeretjük egymást. Baromi tehetséges játékosok, jó futballisták, hatalmasan értékes emberek alkotják a keretet, akik végig csapatként működve jelenítették meg fizikálisan az elméletben kigondoltakat. Jól kiegészítettük egymást, interaktív, partnerként működő kommunikációt folytattunk, amelyben mindenkinek volt egy jó ötlete, amit aztán felhasználtunk és beépítettünk a közösségbe.
– Felnőtt gárdát most irányított először. Ilyen tekintetben milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban?
– Igen, jómagam is debütáltam, ha úgy tetszik, első éves voltam a felnőtt futballban, mint pályán kívüli. Hezitáltam, hisz átgondolandó, hogy belevágj egy olyan közegben folyó munkába, mint a nógrádi futball, ráadásul felnőtt szegmense, ahol a kis pátriárkánkban voltam én már “minden is”, persze folyamatosan negatív kontextusban. Oly sokszor említettem már, hogy nem feltétlen gondolok magamra edzőként, így inkább a pont voltam a mondat végén, amire közösen rábólintottunk arra terelgettem, majd igyekeztem a felelősséget vállalni, semmint irányítani. Biztos meglepődnek néhányan, de azt gondolom, hogy ezen a szinten, nem annyira edzőre – legalábbis a mi közösségünknek – inkább útmutatásra, pártfogolásra, példamutatásra van szüksége a srácoknak. Tény, mindig volt szakmai koncepciónk, mindig volt meccstervünk, így azt felügyelni kellett, olykor bevasalni, de ettől még nem határoznám meg magam – klasszikus értelemben – edzőnek. Amire nem volt szükségük azt lekoptattuk, amivel pedig kellett, azzal felvérteztük őket. Az is tény, hogy mindig mindent – többnyire – úgy csináltak, ahogy közösen meghatároztuk, így maximálisan az én saram volt, ha valami nem működött. Kijelenthetem, rengeteget tanultam és tapasztaltam, bármelyikünk emelt fővel vonulhatott le a “pályáról”, úgy érzem sikerült az utóbbi tíz évet megkoronázva értéket teremteni, s talán valami mást, valami maradandót alkotni.
– Kuriózumnak, egyúttal üde színfoltnak tekinthetők kellő tartalommal átszőtt nyilatkozatai. Személy szerint miért tartja fontosnak a terjedelmes megnyilvánulásokat?
– Egyrészt köszönöm szépen, másrészt nem gondolnám, hogy kuriózum lenne bármely nyilatkozatom. Bizony nem egy “kollégám” vette a fáradságot és töltötte meg tartalommal a nyilatkozatait. Örültem neki. Szerintem, ha már mondok valamit, akkor legyen is mögötte relevancia, aki olvassa, az láthassa maga előtt, hogy mit akartunk, és mi valósult meg belőle, mik voltak a meccs leglényegesebb momentumai. Soha sem nyavalyogtam, soha sem panaszkodtam, s leginkább mindig a saját csapatommal foglalkoztam. Ennyi. Ezzel tudtak azonosulni a srácok. Azért ezt nem lenne könnyű két sorban kifejteni.
– Mi a terv a nyárra a felkészülési időszak és az átigazolások terén?
– Nincs egyszerű dolgunk. Mérföldkőhöz érkeztünk! Elsődlegesen együtt kellene tartani a csapatot, amely a sok egyetemre távozó miatt komoly kihívást jelent, illetve megjelent a srácok körül a pénz, mint romboló tényező. Nagyon markáns véleményem van erről, ám egyelőre bent hagyom, bár folyamatosan fertőzik a gyerekeket a talmi értékkel bíró eszközzel, ami akár építő is lehetne, ám jelen kontextusban nem az. Mivel mi tökéletesen amatőr keretek között dolgoztunk – értsd jól, sem a játékosok, sem én nem kaptunk egy forintot sem az évért -, mostanra, ha a fiúknak keveset ajánlanak, az is több, mint a semmi alappal nem egyszerű megbirkózni, nem még versenyezni. Tökéletes tévút, teljes mellékvágány, akár futball szakmailag, akár személyiségfejlődés szempontjából – de ez csak az én véleményem. Szal’ a létszám a kulcs. Titokban abban is bízom, hogy akad még olyan “kölyök”, akinek a mi koncepciónk a szimpatikus, és létszámot tudunk bővíteni. Egy jó alapozással nagyon sokáig ki lehet tartani elven, keményen megnyomjuk a nyarat!
– Mi lehet a következő évad célja?
– Húú, a fentiek tekintetében azt mondom, ha… Akkor mindenképpen szeretnénk előrébb lépni minden szempontból.
