2024.10.12.

Budapesten győzött a Bánk-Dalnoki Akadémia

A fővárosi első osztályban szereplő ellenfélnél aratott sikert edzőmeccsen Szász Jenő csapata.

Szerdán lejátszotta első 2024-es gyakorló meccsét a vármegyénk élvonalában szereplő Bánk-Dalnoki Akadémia. A budapesti első osztályban vitézkedő Vízműveknél járt Szász Jenő alakulata. A szünetre még gól nélkül mentek a felek, végül azonban kettő egyes sikerre tettek szert a vendégek.

Felkészülési mérkőzés:

Fővárosi Vízművek SK-Bánk-Dalnoki Akadémia 1-2 (0-0)

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Tőkés (Fogarasi), Frey (Darabont), Sándor M., Török (Szentpéteri) – Gyebnár (Bodnár) – Szieber (Nagy), Kovács P., Haronisz, Kiss K. (Rieger) – Járvás (Deák). Vezetőedző: Szász Jenő.

Gól: Deák, Haronisz

Szász Jenő:Egész meccsen keményen, harciasan mentünk. Mivel két alapemberünk, Kozma és Hajdu nem álltak rendelkezésünkre, illetve különváltak útjaink Medveczkivel, így egy jó eredménynek tartom ezt. Egy jó csapat ellen játszottunk, bár mivel edzőmérkőzés, ebből nem lehet kiindulni. Örülni lehet az eredménynek, de semmi több. Mindenkivel elégedett vagyok, amit kértem, azt visszakaptam a srácoktól. Valószínű, hogy még egy csörténk lesz a Vízművek ellen, mert a pályájukon edzünk, illetve jó a kapcsolat, mind Géza bával, mind az egyesülettel.