2024.10.11.

Megizzadt a sikerért a Bánk-Dalnoki Akadémia

Igen kaotikus mérkőzésen maradt alul tíz emberrel a Szendehely.

Szombaton Szendehelyen tette tiszteletét a Bánk-Dalnoki Akadémia a vármegyei élvonal negyedik körében. Kiegyenlített mederben indult a meccs, egyenrangú félként iparkodtak a résztvevők. Felvették a kesztyűt a házigazdák, akik nem sokkal a szünet előtt büntetőből előnybe is tudtak kerülni. A második etap elején ugyancsak tizenegyesből egalizált a másik oldal, majd folytatódott  a küzdelem, még úgy is, hogy egy piros lap miatt megfogyatkoztak a hazaiak. Tíz fővel is mindent beleadtak a szendehelyiek, de a hajrában egy először elrontott, majd megismételtetett büntetővel megint a látogatók vezettek, ismét Kiss Károly talált be. A hosszabbításban a csereként beszálló Járvás zárta le végleg az összecsapást és alakította ki az övéi három egyes sikerét jelentő végeredményt. Kaotikus csörtét húzott be nehezen Tábori Ákos alakulata.

Vármegyei I. osztály, 4. forduló:

Szendehely FC-Bánk-Dalnoki Akadémia 1-3 (1-0)

Szendehely, 80 néző. Vezette: Bálint D. (Dobó A., Laukó T.)

Szendehely FC: Darázs – Dancsó (Mester, 37.), Németh D., Pápai, Bera – Szép (Hugyecz, 46.), Németh Á., Balogh M., Kaszás – Szegvári, Magos. Vezetőedző: Kovács Imre.

Bánk-Dalnoki Akadémia: Kiss O. – Medveczki (Járvás, 80.), Hajdu, Frey, Sándor M. – Török, Kozma – Szentpéteri, Kócsa (Rieger, 94.), Haronisz (Szabó B., 65.) – Kiss K. Vezetőedző: Tábori Ákos.

Sárga lap: Szép, Magos, Szegvári, Darázs, ill. Kiss O., Török

Piros lap: Bera (57., Szendehely FC)

Gól: Kaszás (39.), ill. Kiss K. (49., 82.), Járvás (91.)

Jók: Darázs, Németh D., Pápai, Németh Á., Magos, ill. senki

Kovács Imre: – Az idén negyvenéves megyei labdarúgó pályafutásom alatt most éltem át először azt, hogy egy kihagyott büntetőt a kapusunk állítólagos elmozdulása miatt megismételtetnek, s naná, hogy azt már értékesítik is! Gyorsan hozzáteszem, hogy amennyiben a játék összképe alapján lett volna ennyi a végeredmény, nos, még az is reánk nézve lett volna hízelgő, mert több helyzetet dolgoztak ki és végig domináltak a látogatók, így megérdemelten nyertek. További sikereket kívánunk nekik. De! A Dalnoki annál sokkal jobb és felkészültebb csapat, hogy az ilyen külső segítségekre is szükségük legyen. Emberhátrányban talán nagyobb tartása volt a csapatomnak, de a végén nem bírtunk a túlerővel. Kiértékeljük az eddigi gyenge szereplést, s majd eldöntjük a hogyan továbbot.

Tábori Ákos: – Gratulálok a csapatomnak! Nagyon fontos volt, hogy elhozzuk a három pontot Szendehelyről. Egész héten készültünk, hogy keskeny pályán, felállt védelem ellen kell futballoznunk. Nem vagyok teljes mértékben elégedett a mutatott játékkal, a támadóharmadban több lehetőség ellenére sem nem tudtuk kihasználni helyzeteinket. A kiállítás nagyban befolyásolta a mérkőzés végeredményét. További sok sikert a Szendehelynek!

A bajnokság aktuális állása: