2024.10.08.

Remek skalpot szerzett a Bátonyterenye

A korábbi hibátlan éllovas Bánk-DUSE-t fricskázta meg Sárközi Tamás csapata. 

Szombaton Bátonyterenyén tette tiszteletét a Bánk-DUSE a vármegyei első osztály ötödik körében. Hamar leforrázták az előzetesen toronymagas favoritnak számító ellenfelüket a házigazdák, akik Myszor révén három perc elteltével előnyt szereztek. Ezt követően is becsülettel harcolt a lépésfórba kerülő oldal, aminek eredményeképpen a szünet előtt Gazdag is betalált. A látogatók a pihenő előtti hosszabbításban szépítettek Tarlósi Milán jóvoltából. A második felvonásban ugyan mindent megtettek a vendégek, már csak lesgólig jutottak, így hatalmas bravúrt bemutatva, kettő egyre diadalmaskodtak a bátonyterenyeiek. Lássuk a részleteket!

Vármegyei I. osztály, 5. forduló:

Bátonyterenyei TC-Bánk-DUSE 2-1 (2-1)

Bátonyterenye, 150 néző. Vezette: Gecse Z. (Soós-Valenta B., dr. Varga P.B.)

Bátonyterenyei TC: Zsignár – Myszor, Gazdag, Német, Sasvári (Zámbó, 76), Simó, Kiss B., Rátóti (Gyura, 92), Kovács D., Illés (Bakos, 51), Menczel. Vezetőedző: Sárközi Tamás.

Bánk-DUSE: Rákóczi – Gyebnár (Oláh Sz., 72), Tadeo (Palkovics, 46), Tarlósi M., Járvás (Nagy Zs., 46), Tarlósi P., Frey (Kovács P., 46), Márkus, Sándor, Tóth, Soóky (Királyházi, 72). Vezetőedző: Kárpáti Zoltán.

Sárga lap: Német, Sasvári, ill. Tarlósi P., Frey, Márkus, Sándor, Tóth, Torják, Palkovics, Kovács P.

Gól: Myszor (3.), Gazdag (44.), ill. Tarlósi M. (46.)

Jók: az egész csapat, ill. senki

Sárközi Tamás: – Nehéz mit mondani, mert nagyon érzelmes pillanatok voltak egész végig a kilencven percen keresztül. Ez a szív diadala, ahogy szokták mondani. Igazság szerint, sikerült átadni azt a srácoknak, amit én szeretnék képviselni, és itt ezzel a nyilatkozatommal szeretnék köszönetet és hálát mondani minden egyes bátonyterenyei embernek, sportbarátnak, hogy kilátogattak erre a mérkőzésre és buzdítottak, támogattak minket. Ilyen csapatot érdemes támogatni, köszönöm a vezetőknek és a játékosoknak ezt a maximális hozzáállást, ezért dolgozunk hétről hétre, játékosként is ezt képviseltem és most edzőként is szeretném ezt képviselni. Nagyon meg vagyok elégedve a játékosokkal, hozzáállásban, játékban is, én azt gondolom a játék minden elemében felülmúltuk a listavezetőt, ez önmagáért beszél. Köszönöm szépen még egyszer és sok sikert kívánok az ellenfélnek a továbbiakban.

Kárpáti Zoltán: – Nehéz egy ilyen mérkőzés után higgadtan értékelni, megpróbálom úgy, hogy a tényeket elmondom. Szereztünk a mai mérkőzésen három gólt, abból a játékvezető kettőt nem adott meg. Azt szoktam mondani a srácoknak, hogy a legjobb sportdiplomácia a nagyon erős csapat. Többször mondtam nekik azt is, hogyha három góllal jobb vagy az ellenfélnél, akkor külső tényezők nem tudnak belenyúlni. Mai napon az tény, hogy nem voltunk három góllal jobbak a hazai csapatnál, viszont vereséget semmiféleképpen nem érdemeltünk. Ilyenkor örülök annak, hogy az egyik játékosunk édesapja minden mérkőzés rögzítésével megtámogatta a csapatunkat, így meg lehet nézni a mérkőzés felvételét. Gratulálok a hazai csapatnak az első győzelem megszerzéséhez, mi pedig dolgozunk tovább a céljaink eléréséért.

A bajnokság aktuális állása: