2024.10.12.

Vasárnap rendezik a salgótarjáni teremtorna döntőjét

Mindkét csapatvezetőt megszólaltattuk a Fort Bau-SZÉF AFC finálé előtt.

Elérkeztünk az utolsó játéknaphoz a salgótarjáni téli teremtornán. Az alapszakasz csoportjait követően kiderült, hogy 19 óra 40 perces kezdéssel ismét a már-már megszokottnak mondható párosításra kerül sor, a Fort Bau és a SZÉF AFC csap össze az idei döntőben, amit élőben közvetítünk weboldalunkon. A finálét megelőzően mindkét csapatvezetőt megszólaltattuk. Lássuk az előzetes gondolatokat!

Salgótarjáni Téli Teremlabdarúgó Bajnokság, döntő, 2024. január 28. (vasárnap), 19.40:

Fort Bau-SZÉF AFC

Salgótarján, Városi Sportcsarnok. Vezeti: Mohácsi Lajos, Homoki Gábor

Chován Péter, a Fort Bau csapatvezetője: Mint a csapatunk huszonnyolc éves fennállási történetében mindig, most is „hagyományosan” a téli teremtorna megnyerését tűztük ki célul. Ezt a célt  valamikor nem sikerül, de szerencsére sokszor már sikerült elérni. Mivel az elmúlt szezonban a salakos „kinti” bajnokságban nem sikerült a bajnoki címünket megvédeni, itt szeretnénk „kozmetikázni”, és felrakni egy újabb serleget a vitrinünkbe, ami jól néz ki már most is, de azért van még hely a polcon… A csoportmeccseken a bő játékoskeretünk egészséges „rotálásával” minden mérkőzésünket magabiztosan hoztuk, kivéve az utolsó csoportmeccsünket. Szeretném azt gondolni, hogy ezt a mérkőzést a döntőbe jutás előzetes kivívása miatti „tétnélküliség” tudatalatti „kisördöge”, valamint kapusaink hiányzása okozhatta, és nem a formahanyatlásunk. Örökrangadó Salgótarjánban a miénk, már-már egy nógrádi „El Clásico”-nak is hívhatnánk. Rengeteg mérkőzést, sok döntőt játszottunk már velük, változó sikerrel. A két csapat ismeri és szerintem tiszteli is egymást, annak ellenére, hogy gyakran kerül fűszer a mérkőzés receptjébe, és lesz egy kicsit paprikás a hangulat. Eddig ez belefért, a lényeg, hogy a végén fogjunk kezet. Gyetvai Laci csapatvezető barátommal ezt mi biztosan meccs előtt, meccs után megtesszük. Győztünk már nagyon, szenvedtünk már egyértelmű vereséget, de a legtöbb meccsünk éles, nüánszokon múló ki-ki meccs volt. Szerintem ez utóbbi most a legvalószínűbb, két hasonló képességű csapat küzdelméből, véleményem szerint a kevesebbet hibázó csapat jön ki győztesen. Ellenfelünk mérkőzéseit nézve talán az alacsonyabb, fiatalabb átlagéletkor az ő oldalukra billenthetné a döntőt, de remélhetőleg itt jön majd a mi csapatunk kiváló csapategysége, és egy-két játékosunk váratlan villanása. Mindig is hangoztattam az öltözőnkbe és minden fórumon, hogy mi így együtt tizennyolcan vagyunk a Fort-Bau, attól függően, hogy adott meccsen éppen ki van beírva a jegyzőkönyvbe, vagy ki fut ki kezdőként. Azonban egy döntőben sem a szabályok, sem a józan ész nem engedi, hogy mindenki kivonuljon a bemutatáshoz, és mindenki játszhasson  (pedig mindenki megérdemelné, hiszen az év és a torna során mindenki hozzátette a magáét). Maradjunk tehát annyiban, hogy  a keretünk teljes, egy döntőre minden kisebb-nagyobb sérülés rendbe kell, hogy jöjjön, de most konkrétan tizenegy „gladiátor” fogja megvívni a döntőt.

Gyetvai László, a SZÉF AFC csapatvezetője:Mi minden évben úgy vágunk neki a téli teremtornának, hogy szeretnénk bejutni a döntőbe. Mivel ez az elmúlt esztendőkben is rendre sikerült, így az idei évre is reális volt a célkitűzésünk. A csapat szemszögéből eddig minden meccs jól sikerült. Jól játszva vettük a csoportban az akadályokat. Véleményem szerint a torna is jól sikerült. Gördülékeny volt, jó csapatokkal, jó mérkőzésekkel. A döntőbeli ellenfelünk egy nagyon jó csapat, tele jó játékosokkal. Az elmúlt években ez a két csapat játszotta a finálét. Hol az egyik gárda nyert, hol a másik. A döntőben már bármi előfordulhat. Egy mérkőzésen belül, akinek jobban jön ki a lépés, az fog nyerni. Természetesen győzni szeretnénk. Nagy küzdelmet várok sportszerű keretek között. A keretünk még képlékeny. Vannak sérültek, betegek, de bízunk benne, hogy vasárnapra mindenki rendben lesz. Egy biztos, aki ott lesz, az mindent bele fog adni a győzelemért. Sok sikert kívánok mindkét csapatnak, sérülésmentes mérkőzést!