A Pest vármegyei U17-es futsal bajnokságot aranyéremmel záró Talent 2019 SE korosztályos csapatának vezetőedzője, Koleszár Krisztián kellő büszkeséggel tekint vissza csapata remek szereplésére.
Az előző hétvégén befejeződtek a küzdelmek a Pest vármegyében negyvennyolc gárda részvételével lebonyolításra kerülő korosztályos futsal bajnokságokban. Szép eredményt elérve, az U17-eseknél a Talent 2019 SE együttese kaparintotta meg a végső elsőséget. A remek szereplést bemutató fiatalok bravúrja kapcsán a csapat vezetőedzőjét, Koleszár Krisztiánt kérdeztük.
– Milyen törekvésekkel vágtak neki a sorozatnak?
– Természetesen az utánpótlás alapvetései, a versenykörülmények közötti játék lehetőség, a fejlődés elősegítése volt a vezérelv a sorozaton való részvételkor – kezdte Koleszár Krisztián. Ugyanakkor álszerénység lenne azt állítani, hogy nem jelöltünk ki magasztosabb célokat. Ebben a korban már némi teret kell nyerjen az eredmény is. Nem voltunk már „szüzek”, az előző évi sorozatban szert tettünk tapasztalatokra, és a „társaság” erejére alapozva a felsőházba kerülést jelöltük meg világos célként.
– Hogyan tudja összefoglalni a csoportküzdelmeket, majd a felsőházi rájátszást?
– A csapat tulajdonképpen, akár csoport-, akár rájátszásbeli küzdelem volt, folyamatosan saját identitását nyilvánította ki a játéktéren, visszajelezve a szakmai stáb számára törekvéseink eredményességét. Az első hétvégén, mindjárt a második meccsen váratlan vereséget szenvedtünk, így gyorsan kizártuk a további botlás lehetőségét. A következőkben már nem hibáztunk, megnyertük mérkőzéseinket. Mindvégig sok labda nélküli mozgással fűszerezett, ötletes, direktbe kaput támadó előrejáték volt az elképzelés, amelyet jórészt érvényesíteni tudtunk. Védekezésben kommunikációtól hangos, szorosan helyezkedve kivitelezett, együttműködő tevékenységet képzeltünk el. Idén úgy alakult, hogy a csoportban is játszhattunk egy „döntőt”. Az utolsó meccsen a tapasztalt, futsal jártas, addig százszázalékos Dunakeszi volt az ellenfél. Világos volt a matek: ha nyerünk, megyünk a „felsőbe”, minden további esetben maradunk „középsősök”. Játszottunk egy színvonalas, szórakoztató, sokgólos meccset, amelyen megérdemelten abszolváltuk magunkat a felsőházba. A rájátszásban már nagyon elkapták a fonalat a fiúk, meccsről meccsre örömfocit produkáltak, már-már „zengenem” sem kellett. Úgy gondolom, végig jelen voltak a játékunkban a speciális elemek, a négy a négy elleni foci csínja-bínja, amely jó alapot szolgáltat a későbbi esetleges cél, a futsalistává válás útján. A sors és a sorsolás szeszélye folytán az utolsó mérkőzésünk újfent „döntőként” érkezett, az ellenfelünk maximálisan tartotta a lépést az összecsapásig. Magán a „döntőn” az egész sorozat egyik legjobb, legimpozánsabb teljesítményét nyújtottuk. Fölényes magabiztossággal, gólt sem kapva, látványosabbnál látványosabb gólokat szerezve nyertük meg a meccset, ezáltal a versenysorozatot.
– Miképpen jellemezné a további mezőnyt, az ellenfeleket?
– Maga a torna, a „központban”, Pest megyében zajlott, többnyire budapesti és agglomerációjához tartozó települések U17-es korosztályú csapatai részvételével. A mezőnyt a futballakadémiák, az NB I-es csapatok mögötti utánpótlás adta, negyvennyolc csapat részvételével. Jelen voltak tehetségközpontok, NB-s csapatok utánpótlásai, illetve kifejezetten futsallal foglalkozó egyesületek. Úgy gondolom, hogy sok mindenbe „belekóstolhattunk”. Az ellenfelek többsége erősen fizikális megnyilvánulású, kontaktos érvényesülésben gondolkodott. Voltak agresszív, keményebb presszinget alkalmazó csapatok, de legalábbis sokan törekedtek a zavartalan labdakihozatal megakadályozására. Találkoztunk néhány olyan ellenféllel is, akik a saját térfélen fogadtak bennünket, leszűkítve így a kibontakozást. Voltak technikás, speciális, kifejezetten futsalelemeket alkalmazó ellenfelek, begyakorolt, hatékonyan kivitelezett végrehajtással. Úgy gondolom, hogy komoly, jó nevű egyesületeket, patinás budapesti focibázisokat, utánpótlásképzésben nagyon sikeresen tevékenykedő településeket sikerült megelőzni, egy jelentős, az MLSZ által tizenkettedik alkalommal kiírt versenysorozatban.
– Minek lehet köszönhető ez a szép teljesítmény?
– Ez a társaság hosszú-hosszú évek óta együtt van, a „mag” kisgyermekkortól, már hét-nyolc éve fej fej mellett rugdossa a labdát, jelentős számban jelen pillanatban is ugyanabban az intézményben tanulnak, sőt egy osztályba járnak. Divatos kifejezéssel, azt mondanám, hogy „működik a kémia” a gyerekek között. Szeretnek együtt lenni, kifejezetten erős közösséggé alakultak, a nagyobbak szárnyaik alá vették a kisebbeket, többnyire tisztelettel viseltetnek egymás iránt. A képzésben, azt gondolom, hogy a folyamatosság az egyik leglényegesebb dolog, és ez, a mi esetünkben hosszú ideje biztosítva van. Évek óta, energiát, időt nem kímélve, alázatosan vesznek részt az edzéseken, több ezer kilométert utazva hagyják hátra hétvégéiket, s rendelik alá magukat az általunk hozott szabályoknak. Nyitottak a kértekre, azonnal befogadják elképzeléseinket. Az, ahogyan kezelik a „zűrös” helyzeteket, az őket ért rúgásokat, atrocitásokat, elképesztő. Csak azért, mert én azt kérem, a csapatért, felülkerekednek önmagukon és visszaszorítják ifjonci agresszivitásukat, felemelkedve a sérelmeken, igazságtalan szituációkon, mennek tovább, és teszik dolgukat. Pedig ez egyáltalán nem magától értetődő, az ő korukban pedig pláne nem. Erre vagyok a leginkább büszke. A futballban úgy terelgetjük őket, hogy eredménytől független, kreatív, ötletes, építő törekvésekkel legyenek jelen, a játékban ténylegesen leljék örömüket, éljék meg „focigyerekkorukat”. Lépésről lépésre haladtunk. Az évek során számtalan tornán, versenyen vettünk részt, mindenhol a saját identitásunkat képviselve, megalkuvás nélkül szerepeltünk. A bennünket ért kudarcok, csalódást keltő impulzusok mind-mind elősegítették a sikeresebb holnapot a csapat életében, tanultunk, fejlődtünk. Az előző hétvégi eredményünk a megértés, a türelem, a kitartás, és az önbecsülésünk sikere. Mindig is hittünk abban, hogy nem „kell akarnunk tornát nyerni”, ha úgy tevékenykedünk, úgy játszunk, ahogy „kitaláltuk magunkat” , tornát fogunk nyerni. Ennek az ékes bizonyítéka a hétvégi bajnoki cím.
– Rengeteg gólt szereztek. Hová vezetné vissza ezt a termelékeny mutatót?
– A rengeteg gól? Úgy hiszem, hogy az is egy hosszabb folyamat eredménye. Nyilván, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lényeges az egyén. Kifejezetten technikás, jó rüszttel, lábfejjel bíró srácaim vannak, akik már most rendkívül gólérzékenyek. De a mi esetünkben ez úgy néz ki, hogy a csapat szinte minden tagja ért el találatot, még a kapusposztról is célt értünk. Nagyon eloszlanak a gólok, igaz, vannak, akik tevékenyebben kivették részüket a gólszerzésből. Nekem ez az adat azt mutatja, hogy versenykörülmények között is eredményesen kaptuk vissza a fiúktól, amit kértünk tőlük, amivel a foglalkozásokon igyekeztünk megsegíteni őket. Őszintén mondhatom, hogy a kapura lövés, az egyéni „gólszerző gyakorlatok” eddig csak nagyon-nagyon ritkán, vagy nem túl jelentőségteljesen voltak jelen a foglalkozásokon, más, szerintünk fontosabb szegmensekre helyeztük a hangsúlyt. A sok, és tudatos labda nélküli mozgás, a poszt-függetlenség, a csapatszintű labdabiztonságból indított kreatív támadások eredményezték a „rengeteg” gólt a csapat számára.
– Mi a véleménye aktuálisan erről a győztes korosztályról?
– A csapatot 2006 és 2007 évben született gyerekek alkotják, Balassagyarmat és közvetlen környezetének lakói. Vannak szécsényi fiúk is, de van egy Felvidékről, Szlovákiából hozzánk tartozó kölyök is. A korosztály szépreményű, intelligens, többnyire tisztelettudó, iskolájukban, tanulmányaikban kifejezetten jól teljesítő fiúkból tevődik össze. Együtt játszunk nagypályán is, folyamatosan, vállt vállvetve küzdünk a harcos helyzetekben, de leginkább építgetjük a saját, általunk leginkább kedvelt stílusú, szórakoztató és élvezhető „fociidentitást”. A jelenlegi keretben van néhány kimagaslóan tehetséges futballista, akiket korábban már akadémiák is megszólítottak, de véleményem szerint a csapat adja az igazi erejét ennek a győztes korosztálynak. Hogy a megyénk, szűkebb régiónk labdarúgása hosszabb távon miként profitálhat a srácok tehetségéből, nem tudom. Az tény, hogy az én elképzelésem a labdarúgásról, az utánpótlásnevelésről…, mondjuk úgy, nem mindig egyezik a körülöttünk élő futballszakemberek, a bennünket övező fociközeg elképzeléseivel, emiatt nem is vagyok túl bizakodó a srácok helyi, jövőbeni lehetőségeit illetően. A gyerekeink legtöbbje diplomát szeretne szerezni, ebben pedig a lehetőségek Nógrádban szintén szűkre szabottak. Mindenesetre, mi szeretnénk minél tovább együtt tartani a fiúkat, biztosítva minden területen az előrelépés lehetőségét.
– El tudna képzelni egyszer egy ilyen rendezvényt Nógrád vármegyében is?
– Jártunk már korábban olyan versenysorozaton, ahol Heves és Nógrád régiók csapatai, települései versengtek, ott is jól éreztük magunkat. Azt hiszem, hogy Nógrádban minden szempontból szűkösebbek a lehetőségek egy ilyen versenysorozat megteremtéséhez. Azt azért látni persze, hogy az illetékesek, a lelkes támogatók igyekeznek akár felnőtt, akár utánpótlás futballt tekintve futballtornákat, versenysorozatokat előhívni, irányt mutatni. Én a magunk részéről azt mondhatom, hogy amennyiben Nógrádban létrejön hasonló rendezvény, ha lehetőséget kapunk, részt veszünk azon, és igyekszünk tisztelettel, a legjobb tudásunk szerint szerepelni azon.
– Mennyire tudják versenyeztetni ezt a garnitúrát az előttünk álló időszakban, mik lehetnek a következő erőpróbák?
– Nem pihenünk. Szerdán már játszottunk egy komoly, jó tempójú, rendkívül impulzív, három hármas eredménnyel zárult edzőmérkőzést a Vác U17-es csapata ellen, odakint. A teremhez képest, kicsit profilt váltva, március első hétvégéjén már a nagypályás regionális bajnokságban lépünk pályára Budapesten a Mészöly Focisuli ellen. A korosztály a Talent 2019 színeiben nagypályán is aktív, a Budapest és Pest megyei regionális bajnokságban szerepelünk. Célunk itt is a felsőházi rájátszásba kerülés.
– Mit mondana zárszó gyanánt?
– Ezúton is szeretném köszönetemet nyilvánítani a hosszú úton bennünket mindvégig és jelentősen támogató szülői közösségnek, szimpatizánsainknak! Szeretném megemlíteni Naszály Ali barátom és nevelőkollégám nevét, aki a speciális futsal szegmensekben nyújtott óriási szakmai segítséget, megkönnyítve ily módon érvényesülésünket. Természetesen ide kívánkozik Mohácsi Laci barátom és nevelőtársam neve is, aki minden területen hozzájárult sikerünkhöz. Magam és az egyesület nevében tisztelettel köszönöm az interjút, a portálnak további eredményes és sikeres működést kívánunk.
