2024.07.25.

,,Sokat sírtunk, sokat csalódtunk, de mindig hittek bennem”

A Pest vármegyei szervezésű téli U19-es futsal versenysorozatban aranyéremig menetelő Talent csapatának edzője, Koleszár Krisztián szerint az elmúlt évek erőfeszítéseit is tükrözi az elért remek eredmény.

Korábban beszámoltunk róla, hogy komoly bravúrt elérve, aranyérmesként fejezte be a 18. Pest Vármegyei Ifjusági (U19-es) Futsal7vége versenysorozatot a Talent 2019 SE csapata. A remek szereplés kapcsán a fiatalok edzőjét, Koleszár Krisztiánt kérdeztük.

– Mik voltak az ambícióik a rendezvényt megelőzően?

– Tulajdonképpen a mindenkori céljaink a versenysorozatokban – vágott bele Koleszár Krisztián. Játéklehetőség versenyhelyzetben, a mérkőzések közbeni játékolvasás fejlesztése, a döntések, “problémák” megoldásának gyorsítása, a srácok együttműködésének finomhangolása, úgy a védekezés stabilizálása, ahogy a támadások direktebbé faragása, a tanult és gyakorolt impulzusok készséggé formálása a “gépiesség” levedlésével. Természetesen a fentieken kívül még jó néhány elem szerepelhetne a felsorolásban, komplex igényeink voltak. Lényeges elem a személyiségfejlődésben, hogy ezen tornán mindannyiszor “idegenben” léptünk fel, komfortzónán kívül, sok-sok nem megszokott “változóval”. Nyilván voltak “magasztosabb” céljaink, amelyekre általában kíváncsibbak az olvasók: kimondva is szerettük volna megismételni a tavalyi bajnokságban, az U17-es korosztályban aratott sikerünket. Mint mindenki, mi is szeretünk nyerni, álszentség lenne azt állítani, hogy “csak a szakmai szempontok” számítottak, igaz, bármilyen győzelmet csak előbbiek meghatározott keretein belül volt értelme elérni.

– Összességében milyen gondolatokkal tudná feleleveníteni az egész tornát?

– A tornán azonnal szembejött velünk a “valóság”! Az első mérkőzésen az NB II-es felnőtt futsal tagsággal bíró Dunakeszi korosztályos csapata volt az ellenfél, amellyel szemben íziben vereséget szenvedtünk. Bár uraltuk a játékot, magabiztosan vezettünk, és rengeteg lehetőséget alakítottunk ki, mégis voltak olyan részletei a meccsnek, ahol “elvitt a hév” egyes játékosokat, s indokolatlanul és bután használva az egót léptek elő, rossz időben, rossz helyen alkalmazva a “futball-egyént”, megbontva így az egységet, a ritmust, a játékuralmat. Jókor jött lecke volt, megbeszéltük a konklúziókat és a levont következtetéseket beépítve tevékenykedtünk tovább. A verseny további részében a srácok már többnyire “jól mondták fel” a tanultakat, nagyon jól működtek együtt, akkor “villantva” magukat, amikor és ahol kell. A továbbiakban megnyertük mind a hat alapszakaszbeli és mind a hat (volt plusz egy mérkőzés nélkül jóváírt három pontunk az ellenfél távolmaradása okán) felsőházi rájátszás meccsünket, többek között hét egyes arányban revansot véve az első fordulóért a Dunakeszi csapatán. Végig egységes, magabiztos, helyenként fölényes játékot mutatott a csapat, még a legkritikusabb Mogyoród elleni meccsen is, ahol néhány perccel a vége előtt gól- és emberhátrányban is voltunk. Igazából „Mohával” megkaptuk a tornától, amit vártunk, mivel bőven volt “akadály”, amelyet a fiúknak át kellett lépnie a csapat fejlődése érdekében. Nagy fegyvertény, hogy a srácok a tanultakat olyannyira sikeresen alkalmazták, hogy minden mérkőzésen óriási labdabirtoklási fölény és jelentős játékuralom alakult ki, úgy tüntetve fel a meccset, mintha “könnyű lenne az ellenfél”. Pedig ez nem egy magától értetődő, az egyéni kvalitásokból kialakult tényező volt. Sőt! Az ellenfelek jelentős része idősebb “bázissal” volt jelen a tornán, erős, jó felépítésű, kondis fiúkkal, akik a ma “jól” bevált közvetlen kontaktban sűrűn legyőztek bennünket.

– Mi lehetet a sikeres szereplés kulcsa?

– A társaság nagyon hosszú ideje együtt van, egészen erős kötelékek alakultak ki a csapaton belül, nyitott, befogadó a közeg. Gyakorlatilag, így vagy úgy, de tízéves koruktól közünk van egymáshoz, nyolc-kilenc éve ugyanazt kapják, ugyanazt hallják, így már egészen könnyedén ugyanazt is adják, amivel ezen idő alatt találkoztak. Az első perctől találkozott az elképzelés és az igény a kapcsolatban, a srácok nagyon gyorsan kinyilvánították, hogy tetszik nekik az út, nyitottak az ilyen típusú futballgondolkodásra. Sokat sírtunk, sokat csalódtunk, de mindig hittek bennem, mindig bíztunk az általam megfogalmazott célokban, miszerint, hogy úgy érjünk el sikert, sikereket, hogy közben önmagunk maradunk, felépülve, kialakulva, karakteressé válva. Elegyítve az egyént a tanultakkal, nagyon látványos és szemrevaló produkciót nyújtottak az idei sorozatban, jól tükrözve hosszú évek erőfeszítéseit. Úgy vannak jelen a labdarúgásban a srácok, hogy tiszták a gondolataik, kreativitással, gógyival, fifikával kívánnak érvényesülni, igazán játékként tekintenek a sportra, ami a mai környezetünkben ritka. Ahol van egy kis határ, van némi érzékenység a szabály értelmezésben és annak alkalmazásában, az az ő terepük, s ennek kivetülése volt a “tornának” a megnyerése. Sok-sok energia és gyakorlás volt az ára, de abszolúte megfeleltek a kihívásoknak a srácok. Kiemelendő, hogy tizenkettő-tizenhárom játékossal nyomtuk végig a sorozatot, ahol mindenki ténylegesen súllyal volt jelen, folyamatosan fenntartva a csapat arculatát. Természetesen rengeteg összetevője van még a sikernek, de nem szeretném ismételni magam, hiszen volt szerencsénk tavaly is itt “megjelenni”, ahol már sok mindent kifejtettem.

– Mennyire “táplálkozhat” ebből maga a klub, a játékosok a későbbiekben?

– Ami a klubot illeti, azt gondolom, hogy nagyon gyorsan, nagyon szép sikereket ért el, amelyet természetes módon nem lehet hosszú távon tartani, de nem is gondolnám, hogy a Talent a sikerek által lenne meghatározva. Igazodva az ilyen-olyan igényekhez, kibővítettük tevékenységünket, de azért mi mégiscsak egy apró egyesület vagyunk a régióban, amelyik teljesen világos és meghatározott utat követett és követ továbbra is. Ezúton meg is ragadnám az alkalmat arra, hogy rávilágítsak, az egyesület kapuja tárva a fenti értékekkel azonosulni tudó szülők és csemetéik előtt. A mostani U19-es siker nyilván nagy büszkeség minden hozzánk kötődőnek, kezdve a kicsiktől a szülőkig bezárólag, hiszen követhető példaként szolgál, igazolva az egyesület elképzelését a labda rúgását tekintve. Talán nem ördögtől való gondolat, hogy úttörőként homlokegyenest más értékeket magunkénak vallva a semmiből, egy, már rövid távon is működő koncepciót sikerült példaként állítani a környezetünkben működő labdát rúgó csoportok elé. Kifejezetten a futsalra gondolva, úgy tűnik sikerült ragadós példával előrukkolni a térségünkben lévő egyesületek számára, akik esetenként már ilyen sorozatokban is megméretik csapataikat. Az, hogy a srácoknál hogyan csapódik le a siker és hogyan profitálnak belőle, bizonytalan. Már rengeteg egyéb dolog érdekli őket, rengeteg talmi impulzus éri őket, amelyek tekintve, hogy heti néhány órát töltenek csak velünk, méltatlanul gyorsan felülírják a “beprogramozottakat”. Úgy gondolom, hogy a mai világ elemei szerint, ahol minden villog, minden gyors, minden csak a győztest élteti, túlontúl hamar anyagiasodnak, s vesztik el saját identitásukat a srácok. A mi fiaink elképesztően kontrolligényesek, amíg rajtuk tartod a szemedet szinte kifogástalanok, ha elnézel, elvesznek. Ez is azt bizonyítja, hogy messze nincsenek készen, rengeteget kellene még tapasztalniuk, hogy “futballisták” legyenek. Sajnos nagyon keveset játszanak, iszonyú kevés időt töltenek focival, nincs megfelelő közegük, hogy elérjenek oda, hogy “művészkedjenek”, hogy igazán önmagukat fejezzék ki, így fenn áll a veszély, hogy idejekorán beleszürkülnek a pénzkereső tucat futballisták sablonjába. Természetesen, reménykedve a szinte lehetetlenben, továbbra is a magunkét “harsogjuk”, aztán a fiúk majd eldöntik, mit akarnak. Tiszta lelkiismerettel, nyílt, a világ elé tárt, fizikailag is megjeleníttetett gondolatokkal tevékenykedünk tovább, aztán meglátjuk, meddig tart az energiánk.

– Mi lenne a tökéletes zárszó egy ilyen üdvözlendő eredményt követően?

– Gratulálok a fiúknak, csodálatos lezárása ez a “gyerekfoci” korszakának: óriási siker, hogy az U17-es bajnoki cím után közvetlenül, az U19-ben is maradandót alkottunk.
Hatalmas köszönettel tartozom nekik, rendkívül tartalmassá és színessé tették az utóbbi, futballban eltöltött éveket. Nagyon-nagy köszönet a “szüleinknek”, rengeteget segítettek a csapatnak és az egyesületnek. Azontúl, hogy szurkoltak és biztattak bennünket, óriási egyéb támogatásokban is részesítették közösségünket. Régóta együtt vagyunk, sok mindent átéltünk, s kijelenthetem, hogy borzasztóan megérdemelték sikerünket. Személy szerint azt üzenem nekik: amit ígértem azt betartottam, a hitelességet egy jófajta házi készítésű nedűvel gondolnám egy nagy buliban megpecsételni. A szervezés ezúttal rátok hárul! Ali egészen vastagon benne van a sikerben, sokat beépítettem a tőle ellesettekből, tanultakból, neki szintén jár a hála és a köszönet. Természetesen „Moha” nélkül nincs Talent, így siker sem, tiszteletünket fejezzük ki irányába a rengeteg egyesületbe fektetett energiáért, s személyes köszönet részemről a kötetlen, “sok beszélgetős” tanításért. Minden jót, és hasonló sikereket kívánunk minden nógrádi focibarátnak!