2024.05.29.

Vereséggel folytatta felkészülését az SBTC

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei első osztályban szereplő Ózd-Sajóvölgyétől kaptak ki a salgótarjániak.

Szombaton ez évi második gyakorló mérkőzésen vett részt az SBTC. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei első osztály ötödik helyen telelő Ózd-Sajóvölgye csapatával találkoztak a fekete-fehérek. A gyakorló meccsen a salgótarjániak szerezték meg a vezetést, majd egy finoman szólva is véleményes büntetőből érkezett az egyenlítés még a szünet előtt. A fordulás még kétszer beköszöntek az ózdiak, míg a Stécé már csak szépíteni tudott, így három kettes vereség lett a vége.

Felkészülési mérkőzés:

Ózd-Sajóvölgye SE-Salgótarjáni BTC 3-2 (1-1)

Putnok, Elek Ákos Utánpótlás Központ.

Salgótarjáni BTC: Sz. Varga – Bakos, Sulyok, Csuka, Orosházi – Boros, Filkor, Csáki, Nagy X. – Horváth M., Csifó. Cserék: Kanyó, Csatlós, Leandro, Jakab, Kecskés, Horváth T. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Gól: Pataki (3), ill. Boros, Orosházi

Sebestyén Szilárd: A mai mérkőzésen ismét kimondottan jól futballoztunk az első játékrészben. Sok helyzetet dolgoztunk ki, amik sajnos rendre kimaradtak. A második félidőben érezhető volt a fáradtság, sorra rossz döntéseket hoztunk. A fáradtság több egyéni hibát eredményezett, amiket a jövőben nem szabad elkövetni. Levonjuk a megfelelő következtetéseket és folytatjuk a munkát!