2024.12.22.

Újabb győzelmet aratott az SBTC

Emelt fővel maradt alul a Szendehely.

Szombaton a Szendehelyt fogadta az éllovas SBTC a vármegyei élvonal huszonharmadik fordulójában. Ahogy általában, ezúttal is támadólag fellépve kezdték meg a meccset a házigazdák, akik tíz perc elteltével be is találtak. Ezt követően is maradt a salgótarjáni fölény, majd egy öngól formájában tovább nőtt a különbség. Kisvártatva a duplázó Horváth révén megint kapituláltak a vendégek, akik viszont nem adták föl és Hugyecz még a szünet előtt szépített. A második felvonás elején gyorsan bevittek egy újabb döfést a hazaiak, ezután azonban nem estek össze a látogatók. Több alkalommal már nem tudta mattolni ellenfele hátsó alakzatát a listavezető, sőt az utolsó negyedórában Balogh kozmetikázott. Végül négy kettes sikert elérve igazolta a papírformát a Stécé.

Megyei I. osztály, 22. forduló:

Salgótarjáni BTC-Szendehely FC 4-2 (3-1)

Salgótarján, SBTC Utánpótlás Központ, 100 néző. Vezette: Zsélyi Cs. (Gecse Z., Szűcs M. L.)

Salgótarjáni BTC: Sz. Varga – Bakos, Csuka, Sulyok (Leandro, 46.), Orosházi – Boros (Tarlósi P., 46.), Horváth M., Csáki (Filkor, 6.), Nagy X., Klajban (Kecskés, 46.) – Csifó (Csatlós, 61.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd

Szendehely FC: Darázs – Dancsó, Pápai, Németh D., Bera – Balogh, Németh Á., Maczkó, Szép (Márkus, 46.) – Hugyecz (Veres, 87.), Szegvári. Vezetőedző: Kovács Imre.

Sárga lap: Bakos, Nagy X., ill. Bera, Németh D., Maczkó

Gól: Horváth M. (10., 35.), Németh D. (27., öngól), Filkor (49.), ill. Hugyecz (38.), Balogh (80.)

Jók: Csuka, Orosházi, Horváth M., ill. Maczkó, Bera (a csapat legjobbjai), az egész csapat

Sebestyén Szilárd: – Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, szereztünk három gólt és emellett volt néhány helyzetünk. A második félidő sajnos gyengére sikerült, nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettünk volna! Talán túlzottan megelégedtünk az addig nyújtottakkal, ezért többször belealudtunk a meccs második felébe. Az ellenfelünk nagyon szervezett, masszív futballt mutatott be, gratulálok nekik és sok sikert kívánok a folytatásban!

Kovács Imre: – Először is, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden nógrádi sportszeretőnek! Ma csupán tizenkét mezőnyjátékossal – akik közül ketten is betegen vállalták a játékot – érkeztünk a listavezetőhöz, de ha már eljöttünk, hát, igyekeztünk szervezett, lelkes és kulturált produkcióval előrukkolni. Az első játékrészben több egyéni hibát vétettünk, de a lendületes hazaiak azok nélkül is megérdemelten tettek szert kétgólos előnyre. A másodikban mi is bátrabban és felszabadultabban játszottunk, veszítenivalónk nem volt. Ezt a játékrészt ikszre tudtuk hozni és végeredményben egy vállalható eredménnyel jöhettünk el a más kávéházat képviselő bajnokaspiráns otthonából. További sikereket kívánok az SBTC-nek a magasabb osztályban is! Csapatom megjelent játékosainak pedig gratulálok és köszönöm a mai teljesítményét. Büszke voltam rájuk, hisz emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Végül mindenesünknek, Barcza Svennek mielőbbi felépülést és visszatérést kívánok!

A bajnokság aktuális állása: